2016. okt. 18.

René Guénon: A szív és a világtojás

A barlang szimbolikájának különféle aspektusairól tett megfigyeléseink után még egy fontos dologról kell beszélnünk, ez pedig ennek a szimbólumnak a világtojással való kapcsolata. Ám ahhoz, hogy ezt teljességében tisztázhassuk, és hogy még közvetlenebbül kötődjék az eddig elhangzottakhoz, először is a szív és a világtojás szimbolikus kapcsolatáról kell szót ejtenünk. Ez első pillantásra – mely a szív és a tojás között talán csak bizonyos formabeli hasonlatosságot vesz észre – meglepőnek tűnhet; ám egy ilyen hasonlatosságnak egy ezt megalapozó mélyebb kapcsolat nélkül önmagában nem lehet valódi jelentősége. Azt, hogy igenis van kapcsolat, az mutatja, hogy az omphalosz és a baetyl – amelyek kétségbevonhatatlanul centrumszimbólumok – gyakran tojás alakúak, ilyen volt például a delhpoi omphalosz; [1] és ez az a forma, amiről most magyarázattal kell szolgálnunk.



Ebben a vonatkozásban mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy a világtojás nem a teljes megnyilvánultság állapotában lévő kozmosz megjelenítése, hanem azé, amelyből a kozmosz kibontakozása beteljesedik; és ha ezt a kibontakozást úgy ábrázoljuk, mint a kezdőpontjából minden irányban végbemenő expanziót, akkor ennek a pontnak magával a centrummal kell egybeesnie, így a világtojás a kozmosszal való relációban tényleg centrális. [2] A bibliai Földi Paradicsom, amely szintén a „világ centruma”, olyan kör alakú terület, amely egyaránt a tojás alak és a szférikus forma horizontális metszeteként fogható fel. Tegyük hozzá, hogy valójában a két forma különbsége lényegileg abban áll, hogy a centrumától minden irányban egyenlőképpen kiterjedő gömb forma az igazi primordiális forma, míg a tojásé annak az állapotnak felel meg, amely már differenciált, és az előzőből egyfajta polarizáció vagy a centrum tagolódása révén származik. [3] Sőt mi több, a polarizációról elmondható, hogy akkor megy végbe, amint a szféra egy meghatározott tengely körül körbefordult, hiszen ettől a pillanattól kezdve a tér irányai többé nem egyöntetűen ugyanazt a szerepet játsszák: és pontosan ez jelzi sorrendben a szféra és a tojás szimbolizálta kozmológiai folyamat eme két egymást követő fázisának egyikből a másikba való átmenetét. [4]


Már csak arra kell rámutatnunk, hogy mint azt fentebb mondottuk, ami a világtojásban foglaltatik, tényleg azonos azzal, ami szimbolikusan a szívben is foglaltatik, és a barlangban is, amennyiben az a szív ekvivalense. A kérdéses tartalom a spirituális „mag”, amelyet a hindu tradíció a makrokozmikus rendben hiraņyagarbhának, szó szerint ‚arany embriónak’ nevez. [5] E mag valóban a primordiális avatāra, [6] és láttuk, hogy az avatāra születési helyét, illetve ami ennek mikrokozmikus szempontból megfelel, pontosan a szív vagy a barlang reprezentálja. Azzal az ellenvetéssel lehet élni, hogy az általunk idézett szövegben, [7] és sok más esetben is, az avatārát kifejezetten Agni jelöli, miközben azt mondják, hogy a világtojás Brahmát [*] burkolja körül (éppen ezért hívják Brahmaņdának), hogy onnan hiraņyagarbhaként szülessék meg. Ám eltekintve attól, hogy a különféle nevek valójában csak különféle isteni attribútumokat jelölnek, amelyek – lévén távolról sem különálló entitások – szükségszerűen mindig összefüggnek egymással, különösképpen itt kell megjegyeznünk, hogy – mivel az aranyat „ásványi fémnek” és a „fémek napjának tekintik” – a hiraņyagarbhát éppen neve okán definiáljuk tüzes princípiumként, és ezért centrális pozíciójával egyetemben szimbolikusan a Naphoz hasonlít, amely ráadásul minden tradícióban a „világ szívének” egyik megjelenítése.


Ahhoz, hogy most áttérjünk a mikrokozmikus alkalmazásra, csak azt az analógiát kell felidéznünk, amely a piņda, az individuális létező szubtilis embriója és a Brahmaņda vagy „világtojás” között áll fenn; [8] és amennyiben a piņda a létező állandó és elpusztíthatatlan magja, úgy a „halhatatlanság magjával” is azonos, amit a héber és tradícióban luznak neveznek. [9] Igaz ugyan, hogy a luzt általában nem úgy említik, mint ami a szívben helyezkedik el, vagy legalábbis a szív csak egy azon különböző helyek között, amelyekhez a testi organizmussal megfelelésben köthető, s nem ezen előfordulása az, amely leggyakrabban felmerül: ám mindazonáltal az elhangzottak fényében ezek egyikeként joggal társítható a szívhez, mégpedig pontosan akkor, amikor ennek el kell következnie, azaz, amikor a luz közvetlen kapcsolatban van a „második születéssel”. Valójában ezek a helymegjelölések, amelyek a cakrák hindu doktrínájával is összefüggenek, az emberi lény állapotainak sokaságára vagy spirituális kibontakozásának fázisaira utalnak: a gerincoszlop aljánál van az „álom” állapota, ahol a közönséges emberben a luz található; [10] amikor a luz a szívben van, ez „kicsírázásának” kezdeti szakasza, amely a „második születés”; amikor a „harmadik szemnél”, akkor peidg az emberi állapot betelesedettsége, a „primordiális állapotba” való reintegráció eléretett. Végül, amikor a fejtetőnél van, az a szupraindividuális állapotokba való átmenetet jelöli; és ismét csak ezen különböző állapotok tökéletes korrespondenciáját találjuk, amikor a beavatási barlang szimbolizmusához visszatérünk. [11]



JEGYZETEK

[1] E szimbólumokat főként A Világkirályban vizsgáltuk. Ott is megjegyeztük, hogy más esetekben kúp alakot vesznek fel, amely közvetlenül kapcsolódik a hegy-szimbólumhoz, tehát itt is azt a két komplementer ábrázolást találjuk, amelyet ebben a kontextusban említettünk.

[2] A gyümölcs-szimbólum jelentése ebben az összefüggésben is ugyanaz, mint a tojásé. E tanulmányok folytatásában kétségtelenül visszatérünk majd ehhez a ponthoz; azt már itt megjegyezzük, hogy e szimbólum ráadásul nyilvánvaló kapcsolatban áll a kert-szimbólummal, és ezáltal a Földi Paradicsommal.

[3] Így a tiszta geometriában a kör egyetlen középpontja megosztódva létrehozza az ellipszis két fókuszát. Ugyanezt a szétválást ismétli igen világosan a távol-keleti jin-jang szimbólum is, amely maga is kapcsolatban áll a világtojással.

[4] Ami a szférikus formát illeti, hadd mutassunk rá arra is, hogy az iszlám tradícióban a tiszta primordiális fény szférája a Rūh muhammadiyyah, amely szintén a „világ szíve”; és az egész kozmoszt e szféra, amely a par excellence barzakh „lüktetései” keltik életre (erről a témáról lásd Titus Burckhardt: Mirror of the Intellect, 193–199. o.).

[5] Ld. Az ember sorsa a Vedānta szerint, 13. fej.

[6] Ezzel kapcsolatos, hogy a különböző Szentírás-szövegek Krisztust magnak nevezik, és erről talán más alkalommal majd újra beszélünk.

[7] Kaţha upanişad, I. 14.

[*] [Vegyük észre a Brahma és a Brahmā szavak különbségét. Brahma (neutrum, egyes szám alanyeset) a Legfőbb Princípiumot jelöli (vö. Eckhart Istenség-koncepciójával), amely nem lép kapcsolatba a megnyilvánulással. Brahmā (hímnem, egyes szám alanyeset) a Trimurti (Brahmā, Vişņu, Śiva) vagy Īśvara hármas megnyilvánulásának egyike. Īśvara az, aki isteni személyiségként leginkább összevethető a nyugai istenségkoncepciókkal. – Az angol fordító.]

[8] Yathā piņda tathā Brahmaņda (ld. Az ember sorsa a Vedānta szerint, 13. és 19. fejezet.)

[9] E pont további kifejtését lásd megint csak A Világkirályban. Megjegyezhető, hogy a „második születésnek” a luz „kicsírázásához” való hasonlítása egyértelműen azt a taoista leírást idézi fel, amely szerint a beavatási folyamat „a halhatatlan [lény] endogenezise”.

[10] E tekintetben a világtojás, és néha az omphalosz, illetve a baetyl köré tekeredve ábrázolt kígyó a „fekete kő” szimbolizmusával szintén kapcsolatos „halhatatlanság magva” köré tekeredett kuņdalinī. Közvetlenül utal a luz eme „alsóbb” pozíciójára a hermetika formulája: Visita inferiora terræ, rectificando invenies occultum lapidem; a „rectificatio” itt újrafelemelkedés, amely az alászállás utáni felemelkedő mozgást jelöli, amely a kuņdalinī felébredésének felel meg; ugyanezen formula folytatása az „elrejtett követ” vera medicinának minősíti, ami egyúttal az amŗtával, a halhatatlanság táplálékával vagy italával azonosítja.

[11] Jegyezzük meg, hogy az „arany embrió” megjelölés párhuzamot sejtet az alkímiai szimbolizmussal, amely ráadásul olyan összehasonlításokat erősít meg, amelyekre az előző jegyzetben utaltunk; és ebben a vonatkozásban azt is észrevesszük, hogy a beavatási barlang milyen nagymértékben megfelel a hermetikus athanornak. Nincs mit csodálkozni e hasonlatosságokon, hiszen a „nagy mű” folyamata valódi értelmében alapvetően nem más, mint magának a beavatásnak a folyamata.

Megjelent: Tradíció. Debrecen, 2003, Kvintesszencia. 105–108. o.

Fordította: Parragh Mónika

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Affiliate Network Reviews