2/21/2013
Az alábbi írás Dr. László András előszava Carl Gustav Jung egyik művének, a Mysterium Coniunctionis 6. fejezetének (Az alkímiai konjunkció) magyar megjelenéséhez (Nyíregyháza, 1994, Kötet Kiadó).
Carl Gustav Jung (1875-1961) német-svájci neurológus, pszichiáter és pszichológus a 20. század – elsősorban klinikai – pszichológiájának kardinális jelentőségű alakja, s e diszciplína alkotó művelőinek legnagyobbjai közé tartozik.
Jung az elsők között csatlakozott Sigmund Freud pszichoanalitikai iskolájához. Az idők folyamán azonban kezdtek bizonyos fenntartásai lenni az ortodox pszichoanalízissel kapcsolatban, különösen akkor, amikor különböző új irányzatok jöttek létre, mintegy leválva a pszichoanalízis Freud-féle vonaláról. Jung ugyanis felfigyelt arra, hogy Freudnak és követőinek, valamint Adlernek és követőinek – egyazon konkrét személy neurózisát illetően – egészen más, egymástól jelentősen különböző diagnózis-indoklásuk van, s mindkettő logikus és koherens. E felismerés nyomán arra jött rá, hogy az egyes neurotikus személyek jellemzése, betegségük oknyomozásának a kifejtése sokkal inkább jellemző egyfelől magára Freudra és a freudiánus pszichoanalitikusokra, másfelől pedig magára Adlerre és az adleriánus individuálpszichológusokra, mint a páciensre.
Carl Gustav Jung fenntartásai az idők során egyre inkább szaporodtak a freudi felfogást illetően, míg végül eltávolodott mind a pszichoanalízistől, mind személy szerint Freudtól. Fokozatosan kialakította saját irányzatát, amelyet előbb analitikus pszichológiának, majd komplex pszichológiának nevezett, s amely – általában – komplex analitikus pszichológia néven vált közismertté.
Egy-két irányvonal kivételével az összes „mélypszichológiai” irányzat eminens jellemzője a tudatalatti és/vagy a tudattalan jelentőségének hipertrofízált túlhangsúlyozása. Messzemenően ez jellemzi a Freudféle pszichoanalízist, a Stekel- és Rank-féle analitikai irányzatokat, részben pedig az Adler-féle individuál-pszichológiát; s ugyanígy elsőrendű jellemvonása a „mindentudó” tudattalan mindent megelőzőként való beállítása Jung komplex analitikus pszichológiájának is.
Sigmund Freud kétségtelenül materialista volt, a Darwin-Huxley-Haeckel-féle evolucionizmus híve, akinek szemléletét – a lelki feszültségek fokozódását, csökkenését és kiegyenlítődését illetően – még korának hidrodinamikai koncepciói is befolyásolni tudták. Vele szemben Carl Gustav Jung nyilvánvalóan nem volt materialista (például erőteljesen vonzódott a spiritualitás felé) noha szemléletétől nem voltak teljesen idegenek a materialista vonások sem. Az evolucionisztikus fílogenezis-elméletek pedig kifejezetten elfogadhatóak voltak számára.
Jung pszichológiájára jellemző a tudattalan szintjeinek megkülönböztetése: a tudat alatt az egyéni tudattalan van, ennél mélyebben a családi, ennél is mélyebben a törzsi, majd a nemzeti, az etnikai, az összemberi és az állati ősökkel kapcsolatos tudattalan-szintek következnek, végül a sort a központi erőt képviselő tudattalan zárja. Az egyéni tudattalan alatti rétegek gyűjtőneve a „kollektív tudattalan”.
Jung pszichológiájának fontos vonása a kollektív archetípusok tana, és az archetípusok jelentőségének rendkívül erős hangsúlyozása.
Jung pszichológiájában – nagyon helyesen – jelentős szerepe van a „Selbst”-nek (a „self”-nek, a „soi”-nak), vagyis az önvalónak, noha ez mégsem azonosítható minden további nélkül a szanszkrit „ātmā”-val.
Figyelemre méltó Jung elmélete az „árnyékról’’, a nyíltan vállalt és viselt tudatos és aktuális vonások rejtett kiegészítőjéről, mely alapvetően különbözik a manifeszt vonások együttesétől, sőt többnyire kifejezetten ellentétes azzal.
Carl Gustav Jung elméletei közül kifejezetten érdekes az a teória is, amely szerint a férfiaknak elsődlegesen női lelkük – animájuk –, a nőknek viszont elsődlegesen férfiúi lelkük – animusuk – van.
A Jung-féle típustan szerint a világot illetően két döntő tendencia működik az emberben: a kifelé fordulás (extraverzió) és a befelé fordulás (introverzió). Noha mindkettő megvan mindenkiben, és előtérbe helyeződésük is mindenkiben váltakozik, mégis az egyik emberben az egyik, a másik emberben a másik tendencia dominál, olyannyira, hogy ezeknek megfelelően két alaptípus különböztethető meg.
A tudat vonatkozásában négy funkcionális alapelemet különböztet meg a Jung-féle pszichológia: a gondolkodást és az érzést, valamint az érzékelést és a sejtést (intuíciót); ezek közül a gondolkozás a leginkább, az érzés pedig a legkevésbé tudatos, az érzékelés és a sejtés pedig ezek közé esik. Mindegyik képesség megvan mindenkiben, de előtérbe helyeződésük ezúttal is váltakozik, vagyis e tekintetben is beszélhetünk dominanciákról, s ezek is meghatároznak bizonyos alaptípusokat az extra- és introvertált típusok mellett.
Jung szerint különböző ösztönök, ösztönkörök vannak, ám az ember nem kizárólag természethez kötött céllal (Naturzweck-kel) rendelkezik, hanem annak is jelentősége van, ami a szellemi (das Geistige), – vagyis a kulturális, vallási és más ezekhez hasonló törekvések is alapvetően hozzátartoznak az emberi lényhez.
Nyilvánvaló, hogy a Jung-féle komplex analitikus lélektan egyértelműen spirituálisabb a Freud-féle pszichoanalízisnél és a pszichoanalízis különféle elágazásainál (például a Fromm-féle irányvonalnál).
Carl Gustav Jung döntő jelentőségűnek tekintette a szellemi tradíciókat és e tradíciók szimbolisztikáját, rokonszenvvel és behatóan foglalkozott ezekkel, bár – s ez is kétségtelen – egyáltalán nem a metafizikai tradicionalitás elvei szerint.
Sajnos Jung sem kerülte el azt – ami egyébként a mélypszichológiai iskolák mindegyikére jellemző – hogy a tudattal szemben a tudattalant tekintse időbelileg is, de lényegileg is elsődlegesnek.
Jung szerint a tudat egy sziget, amely a tudattalan óceánjából kései és felszíni képződményként merül a felszínre. E tekintetben nem jutott túlságosan távolra a Freud-fele pszichoanalízishez képest.
Jung kétségtelenül rendkívül erős hatást gyakorolt a pszichológia további alakulására, főként a fiatalabb – és a mélypszichológia iránt nyitott – kortársaira. E tekintetben három nevet és három, e nevekhez kapcsolódó irányzatot kell említeni: Viktor E. Franklt és az általa megalkotott logoszterápiai analitikát. Roberto Assagiolit és „pszichoszintezisnek” nevezett irányzatát (Assagioli vezette be az extra- és introverzió mellé az infra- és szupraverzió fogalmát), valamint Fritz Künkelt és a „sokfejű alany” elméletet. E három pszichológusnál – ha a doktrinális hangsúlyozás nem is kap jelentősebb szerepet – a tudatnak, a tudatosnak és a tudatosságnak sokkal nagyobb szerepe, jelentősege van.
Jung spirituális orientációjára figyelemmel a keleti tradícióval kapcsolatos könyvek szerzői, szent szövegek fordítói őt kérték fel arra, hogy pszichológiai bevezetést vagy kommentárt írjon e szakrális szövegfordításokhoz.
Ezek az egyébként igen érdekes kommentárok váltottak ki a metafizikai tradicionalitás létszemléleti bázisát kialakító szerzők meglehetősen éles kritikáját. René Guénon és Julius Evola „hatáskörtúllépésnek” tekintette Jungnak a tradíciókkal és a tradicionális tanításokkal kapcsolatos értelmezéseit. Szerintük a szakrális-tardicionális tanítások szövegei pszichológiailag nem ragadhatók meg és nem értelmezhetők érvényesen; s ha ezt valaki mégis megteszi, akkor az „falsificatio”-nak, hamisításnak és félrevezetésnek minősül. Például igen rossz néven vették, amikor a koncentráció-meditáció-kontempláció kiindulópontjának tekinthető „mandalá”-kat Jung egybevetette az elmebetegek – külsőleg és felületileg „mandala”-szerűnek tűnő – képzetalkotásaival, figyelmeztetve arra, hogy ezek éppen „ellenképei” az igazi mandaláknak.
A Mysterium Coniunctionis Jung egyik igen nagy jelentőségű műve, amely az alkímia (alchymia, alchemia) egyik operáció-körét mutatja be vonatkozó szövegek alapján, kifejezetten a komplex analitikus pszichológia szempontjai szerint értelmezve.
Azok, akik előtt ez a tematika csak egy kicsit is ismert, jól tudják, hogy az alkímia voltaképpen és elsősorban beavatás és metafizikai megvalósítási út volt. Ennek megfelelően az alkímiai tárgyú szövegek pszichológiai interpretációja csakis kétes érvényű lehet.
Jung alkímia-értelmezése – pszichológiailag – feltétlenül helytálló, s ha valaki így, ekként olvassa, akkor egy nagyértékű könyvet olvas, önnön szellemi épülését elősegítve. Ha azonban úgy véli, hogy az alkímia elsősorban pszichológiailag értelmezhető – nem is beszélve arról, ha úgy vélekednék netán, hogy csakis pszichológiailag fogható fel –, akkor súlyosan téved, megtévesztés áldozata lesz, és – ha ezzel kapcsolatos „tudását” másokkal is „meg kívánja osztani” – maga is megtévesztővé, félrevezetővé válik. Mindenesetre Jung hatalmas alkímia-értelmezési műve mellőzhetetlen mindazok számára, akik komolyan érdeklődnek egyfelől a pszichológia, másfelől pedig a tradicionális tanítások iránt.
A Jung-féle komplex analitikus pszichológia freudiánus kritikája nem állja meg a helyét, s e kritikák sutasága szinte azonnal megmutatkozik; különösen szembeötlő ez, ha a kritika a vallások és spirituális szimbolisztikák vagy tanítások értelmezése kapcsán merül fel. Ugyanekkor ismételten fel kell hívnunk az olvasók figyelmét arra is, hogy a Jung-féle szimbólum- és doktrínaértelmezések is csak egy határozottan limitált körön belül érvényesek, s ezen a körön túllépve már semmi esetre sem fogadhatók el. Ezzel összefüggésben arra is rá kell mutatnunk, hogy azok a törekvések, amelyek az Eranos-előadások és az Eranos-évkönyvek – egyébként kiváló – előadóit illetve alkotóit jellemzik, s amelyek szerint a mitologémák, a vallások, a vallásos szimbólumok és a tradicionális tanítások mind a valóságot fejezik ki, azt a valóságot, amely egy jungi értelemben felfogott pszichikai-pszichológiai valóság, a tradicionális létszemlélet szempontjából veszedelmes eltévelyedések és eltévelyítések, bármennyire is előkelőbb hely illeti meg ezeket, mint azokat a nézeteket, amelyek csak alaptalan meséknek tekintik a szellemi hagyomány alkotásait.
Carl Gustav Jung komplex analitikai vonala valójában kritikus tiszteletet erdemei: tiszteletet, de erős és határozott kritikát is, mindenekelőtt az Én-tudat alulról származtatott volta miatt, amely spirituális-tradicionális nézőpontból abszolúte elfogadhatatlan.
Ha egyszer valaki létrehozná a tradicionalitással valóban harmóniában lévő – pneumatológiai – pszichológiát, akkor Jung lenne az, akit – Assagioli, Franki és Künkel mellett – nagyon erősen figyelembe kellene venni a meghaladásra méltó irányzatok képviselői közül.
Az alkímia – lényege szerint – beavatási és metafizikai megvalósítási út. A fém- transzmutáció egyfelől szimbólum, másfelől a tudattranszmutáció kísérő rítusa. Az alkímiai műveletek száma iskolánként különböző lehetett, a legkülönbözőbb – olykor a kívülállók megtévesztésére szolgáló félrevezető – megnevezések mellett. Többnyire 3x7 műveletről lehetett beszélni, ezek körében pedig három „coniunctio”-ról, amelyek – egyebek között – az „androgynos”- állapot realizációjával is szorosan összefüggtek.
Általában hét művelet ment végbe a nigredóban (görög megnevezése szerint a melanōsisban), vagyis a feketeségben, a feketítésben és a feketedésben; hét művelet az albedóban (a leykōsisban), tehát a fehérségben, a fehérítésben és a fehéredésben; hét művelet pedig a rubedóban (görögül az iōsisban), a vörösségben, a vörösítésben és a vörösödésben. Mindhárom operáció-kör csúcsán megjelent a három operáció-kör mint önálló művelet. A nigredo a halál túlélésének a megvalósítására irányult, az albedo az aióni halhatatlanságra, a rubedo pedig az abszolút halhatatlanságra. A betetőződés a Sol (Nap) vagy az Aurum (Arany) volt, amelyet Cauda Pavonisnak (Pávafaroknak) is neveztek.
Carl Gustav Jung – hangsúlyozzuk ismét – pszichológiailag helyesen világította meg az alkímiát, de tudatában kell lennünk annak is, hogy a pszichológiai megvilágítás elégtelen, ugyanis az alkímia pszichológia feletti, mint ahogyan a beavatás és a metafizikai megvalósítás is az.
Carl Gustav Jung életművének már réges-rég meg kellett volna jelennie magyarul. Ez, sajnos, nem történt meg, de megindult egy folyamat, amelynek egy része éppen a Mysterium Coniunctionis mostani – nem teljes – közreadása. Remélhetjük és reméljük, hogy ez a folyamat folytatódni fog, s a nagy jelentőségű Jung-életmű magyarul is mindenki számára hozzáférhető lesz.
In C. G. Jung: Az alkímiai konjunkció. Nyíregyháza, 1994, Könyvjelző Kiadó.
