Interjú Dr. László Andrással

Kérem, mondjon pár szót szüleiről, gyermekkoráról.

Ami a családi feltételeket illeti, tulajdonképpen nagyon jó szüleim voltak, akik igyekeztek boldog gyermekkort teremteni számomra s mondhatom, hogy ez többé-kevésbé sikerült is nekik. Legalábbis egészen addig, amíg iskolába nem kezdtem járni. Ahogy az első elemit elkezdtem, a korábbi idők boldog gondtalansága megszűnt. Pedig a szüleim mindent megpróbáltak az érdekemben. Az, hogy tulajdonképpen nem értettek hozzám, nem akkor, hanem csak jóval később derült ki. Hogy a gyermekneveléshez általában értettek-e, azt – minthogy egyetlen gyerekük voltam – voltaképpen el sem lehet dönteni. Ők énhozzám nem értettek. Személyiségem túlságosan komplex volt számukra. Tulajdonképpen nem tudták, hogy mit kezdjenek velem. Nyilvánvaló, hogy egy sokkal szimplább gyermekben lényegesen nagyobb örömüket lelték volna, mint bennem, és feltételezem, hogy a nevelés területén is nagyobb sikereik lettek volna. Ugyan korán megnyilvánuló érdeklődésemet észrevették (sőt, apámnak volt olyan törekvése is, hogy produkáltasson engem), viszont ez korántsem jelenti azt, mintha megértették volna lényegemet.

Filozófiai, bölcseleti érdeklődése hogyan kezdődött? 

Az első filozófiai munka, amit elolvastam, A gondolat hősei volt. Ez a könyv kiemelten foglalkozott néhány jelentősebb filozófussal, akik közül rögtön kiválasztottam, hogy engem ki érdekel: elsősorban Nietzsche, másodsorban Schopenhauer, s a többi messze mögöttük lemaradva... S miután én ezt így eldöntöttem magamban, a következő választásom Nietzsche Zarathustrájára esett.

Hány évesen?

Úgy hét körül lehettem.

Vallási érdeklődése mikor ébredt fel?

A filozófiával párhuzamosan, bár egy picit később kezdtek a vallások érdekelni és mindjárt rendkívüli intenzitással. Az első vallás, amely nagyon felkeltette a figyelmemet, az iszlám volt. Amit kölcsönkérve vagy ajándékként be tudtam szerezni az iszlámról, azt mind elolvastam. Ezután jött a kereszténység. Különösen a katolicizmus kezdett fölöttébb érdekelni. A teológia iránti érdeklődésem fokozatosan növekedett és később már nem valamely teológia foglalkoztatott, hanem általában a teológia. Ezzel kapcsolatban valamit ki kell emelnem: azóta is jellemző rám, hogyha megkérdezik tőlem, hogy vallásos vagyok-e, akkor én tulajdonképpen azt mondom, hogy nem. Én teologikus vagyok. Teológus és teologikus. Éppen ezért a világ valamennyi diszciplínája közül a teológia érdekel a leginkább persze mondanom se kell, hogy tradicionális megvilágításban.

Hogyan jutott el a Buddhista Misszióba és mik voltak az első tapasztalatai ezen intézménnyel kapcsolatban?

Konkrét tudomást a Buddhista Misszió létezéséről 1956-ban szereztem. Már azelőtt is tudtam, hogy létezik ilyesmi, de semmilyen konkrét információm nem volt róla. 1956-57-ben, amikor tudomást szereztem a Misszió létéről, már élt bennem egy laza elhatározás, hogy előbb-utóbb felveszem velük a kapcsolatot; ekkoriban ugyanis e témakörben már olvastam egyet s mást, s a buddhizmus intenzíven érdekelt. 1959-ben tehát felvettem a kapcsolatot a Buddhista Misszióval, és azt kell mondanom, hogy ez a kapcsolat az életemre nézve nagyon sok tekintetben meghatározó volt. A Buddhista Misszióban dr. Fazekas Lászlóhoz irányítottak, ugyanis egyfajta novíciusmesterként ő foglalkozott azokkal az emberekkel, akik oda be akartak lépni. Én rögtön kijelentettem, hogy nemcsak a világi közösségnek akarok a tagja lenni, hanem a rendi közösségnek is. Érettségi után pedig azon nyomban beiratkoztam a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Papi Szemináriumba, ami aztán később a Buddhológiai Intézet nevet vette fel. Amikor én odakerültem, az oktatás valamiféle levelező formában működött és kéthetenként tartottunk konzultációkat a teljes tanári kar jelenlétében. Fazekas lakásán működött a könyvtár, ahonnan kölcsönözni is lehetett könyveket. Fazekas lakása azonban nemcsak könyvtárként működött, hanem rendszeresen, minden kedden jó hangulatú és elég intenzív beszélgetések színhelye is volt. Fazekast abban a stádiumában nagyon pozitív személyiségnek tartottam és visszatekintve ma is annak tartom. 1963-ban azonban kizáratott a rendi közösségből, mert Hetényi Ernővel konfliktusa támadt. Én azonban mindkettőjükkel, Fazekassal és a Hetényi által képviselt vonallal is fenn akartam tartani a kapcsolatot, és amellett, hogy a Szemináriumban tanultam, továbbra is jártam a keddenkénti összejövetelekre. Fazekas természetesen ekkor már nem a Buddhista Missziót képviselte, csak önmagát. Ezek a disszonanciák is hozzájárultak azonban ahhoz, hogy később kimaradtam a Buddhista Misszióból.

Kik tanítottak az idő tájt Hetényi Ernő bácsin kívül?

Hetényi Ernőn kívül Rács Géza tanított. Fazekas is tanított, de ő ugye, távozott. Előadásokat tartott még Felvinczi Takáts Zoltán és Baktay Ervin is. A szanszkrit nyelvórát Kovács György, az asztrológiai stúdiumokat pedig Raisz Sándor vezette. Körülbelül ők voltak.

A fentiek közül kitől kapott tanult legtöbbet?

Ha lehet ezt így megkérdezni vagy megfogalmazni? Ha nagyon precíz akarok lenni, senkitől..., senkitől se. Például Kovács György egy nagy tudású valaki volt nyelvileg. De senkitől. ők nem voltak szellemi tényezők, egyikük sem.

Elkerült a Buddhista Misszióból. Hogyan tovább?

Jelentkeztem – inkább csak studiális szempontból – a Református Teológiai Akadémiára, ahová felvételt is nyertem és körülbelül két napig jártam oda. Akkor a politikai rendőrség letartóztatott és bezártak. Néhány hónapra el is ítéltek: a népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás címszó alatt. Miután kijöttem, nem vettek fel sehová. Így visszakapcsolódtam megint a Kőrösi Csoma Intézethez, és megszakadt tanulmányaimat folytattam.

Ez mikor volt?

Tulajdonképpen 1962-ben és ezt követően. Sőt, akkor már 1964-ben megbízott előadóként asztrológiát elő is adtam. Természetesen nagyon sokáig nem mehettem semmiféle nyílt felsőoktatási intézménybe ezen kívül. Csak 1970-ben ismét, mert akkorra már a büntetett előéletűségem alól közkegyelmi mentesítést kaptam.

Egy pillanat. Az indexében van egy 1966-os bejegyzés, hogy akkor megint megjelent a Misszióban!

Igen, hiszen az Intézet munkájába én többször bekapcsolódtam. Végül is, ez négy vagy öt év volt, ezt gyakorlatilag végigjártam. 1970-ben ismét jelentkeztem a Református Teológiára, ott elvégeztem egy évet és átmentem a Katolikus Teológiára. A Katolikus Teológián négy év alatt elvégeztem a hat évet. A stúdiumokat civil hallgatóként vettem föl. Közben még egyszer visszakapcsolódtam a Kőrösi Csoma Intézethez, ahol akkor már a doktorátusomat nyújtottam be magyar és német nyelven. Egyedüliként kaptam meg a „doctor honoris causa philosophiae buddhologiae és a doctor philosophiae buddhologiae” doktori címet együtt. Tehát valaki vagy honoris causa címet kapott azért, mert a buddhizmus vonatkozásában munkálkodott, vagy pedig buddhológiai filozófiai doktori címet kapott, mert egy szakdoktorátust nyújtott be. Nos, én megkaptam mind a kettőt.

Hetényi Ernő döntött ezen fokozatok odaítélésében?

Ő adta, de nem ő ítélte meg.

Ez hogyan történt?

Úgy történt, hogy a disszertációt német és magyar nyelven is benyújtottam. A Misszió vezetői átolvasták, majd kiküldték Berlinbe illetve Nyugat-Németországba, valamint Indiába is. Egy példány a rendfőnöknek, egy példány a rendfőnök-helyettesnek, egy példány – még nem tudom – valami Angliában tartózkodó személyiségnek. És végül is ott döntötték el, ott adták meg a doktorátust. Miután a Hetényi-féle intézménynek úgynevezett nosztrifikálási joga volt, egy honosított doktorátust kaptam meg tiszteletbeli formában és szakformában is.

Tehát a dolgozatát minden valószínőség szerint az Árya Maitreya Mandala legfőbb vezetői olvasták?

Alkalomadtán igen. Gottman, aki később a rendfőnök lett, levélben ezt méltatta is.

A katolikus teológiai tanulmányait befejezte?

Az úgynevezett gyakorlati tárgyakat nem fejeztem be, de az elméleti részét négy év alatt végeztem el a hat év helyett.

Viszont ott nem kapott diplomát.

Nem kaptam. De amellett jártam az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára is teológiai indexszel illetőleg felhatalmazással és hozzájárulással. Ott különféle tárgyakat, orientalisztikai és egyéb szakokat tanulmányoztam, egyiptomi nyelvtől kezdve a szanszkriton át mindenfélét.

De itt sem szerzett diplomát.

Nem, ezek csak kiegészítő stúdiumok voltak.

Régebben beszélt arról, hogy Hamvas Bélával is kapcsolatban volt.

Igen, 63-től 68-ig, haláláig.

Hogyan jutott el Hamvas Bélához?

Hamvas Béla írásait régóta ismertem és idővel egyre több jutott el hozzám. Akkoriban ezek az írásai gépelt formában cirkuláltak országszerte és egyre inkább érdekelni kezdett az életmű is, a személyiség is. Miután ismertem olyanokat, akik vele kapcsolatban álltak, például Weöres Sándort (több ilyen irodalmi barátságom is volt ... Pilinszkyvel, Füst Milánnal), sikerült megszereznem a címét és felhívtam egyszer telefonon. És akkor azt mondta Hamvas, hogy ő már hallott rólam. Ez egy szombati nap volt. Akkoriban kéthetenként járt Budapestre és azt mondta, hogyha ráér, akkor másnap visszahív telefonon. Nem is számítottam különösebben erre, de visszahívott. Elhívott még azon a délutánon, ami egy nagyon érdekes és figyelemre méltó, számomra jelentős beszélgetés volt. Körülbelül három hét múlva kaptam tőle egy levelet, amiben azt írta, hogy ő ezt a találkozást nem egy alkalmi megismerkedésnek tekinti, hanem folytatni szeretné velem a kapcsolatot. Ilyen levelet Hamvas nem nagyon írogatott. Ettől kezdve, amikor feljött Budapestre, sűrűn találkoztunk. A következő évben – 64-ben – ő már abbahagyta a munkát...

Igen, akkor kapott nyugdíjat.

Csak mellesleg jegyzem meg, anekdotikus szintű érdekességként, hogy amikor megismerkedtem vele, akkor ezt a címet lehetett volna adni a találkozásnak, hogy: raktári segédmunkások egymás között . ő is raktári segédmunkás volt, én is raktári segédmunkás voltam. Így találkoztunk egymással: raktári segédmunkásokként. 64 után sűrűbben és intenzívebben tartottuk a kapcsolatot. Hamvas Bélának rengeteg ismerőse volt, baráti szinten is. De olyan ember, akivel a tradíció kérdéséről beszélgethetett volna érdemben, olyan kapcsolata tulajdonképpen nem volt. Ezekről a kérdésekről magas szinten csak velem volt képes beszélgetni, senki mással nem.

A tradíció gondolatával Hamvas Bélánál találkozott-e először, vagy valamennyire élt már Önben?

Természetesen élt bennem. De tulajdonképpen Hamvas ezeket a gondolatokat Guénontól és Evolától vette át.

Evolát is olvasott Hamvas? Ismerte?

Hogyne. Ő volt az első Evola-ismertető Magyarországon a háború előtt. Hamvas Béla pedig Evolától és Guénontól vette át a tradíció gondolatát. Nos, én Hamvas hatására, elsősorban Hamvas hatására utánanéztem ezeknek a szerzőknek. Nem voltak ugyan ismeretlenek, de bővebbet nem tudtam róluk. Utánanéztem és Hamvas életében már foglalkozni kezdtem ezekkel a szerzőkkel és másokkal is, akik ebben a vonalban elhelyezhetőek. Ma már a tradicionális létszemlélet reprezentációja Magyarországon tulajdonképpen az én nevemhez főződik; hogy Evoláról beszélnek, hogy Evola könyvek fognak megjelenni... Hamvas 1945 után soha nem hivatkozott többé Evolára.

Szóval, alapvetően Hamvas Béla hatására alakult ki ez az orientáció?

Mondjuk, az orientáció már sokkal előbb megvolt. De miután Hamvas ezekre a szerzőkre külön felhívta a figyelmemet, nem késlekedtem műveik elolvasásával.

68-ban, Hamvas halála előtt, kettejük gondolatai között érezhető volt már a távolság? Arra gondolok, hogy Hamvas a kereszténység primátusa mellett rakta le a voksot a Hagyományon belül, míg Ön – Evola után – a buddhizmust értékelte többre.

Hamvas Bélával bensőséges barátság kötött össze. Egy szellemi barátság. Mondhatom, hogy részéről atyai, részemről fiúi, a korkülönbség alapján is. Gondolataink között differencia volt. A két nézet nem fedte egymást, de ez semmiféle konfliktushoz nem vezetett közöttünk. Még csak vitához sem. Másképp láttuk egy kicsit a dolgokat. Mondjuk, hogy azóta még inkább másképp látom a dolgokat. Az én tulajdonképpeni szemléletem már tizennyolc éves koromra kialakult, de ezen szemléleten belül a hangsúlyok az idővel természetesen változtak.

A 70-es években, úgy tudom, hogy Ön volt az egyetlen tanár a Buddhista Misszióban.

Az egyetlen egy olyan tanár, aki tényleg tanított, valóban. 1975-1983-ig tulajdonképpen csak én tanítottam.

Milyen tárgyakat tanított?

Egy költői nevet választottunk Hetényivel: összehasonlító vallásfilozófia. De ezen név alatt tulajdonképpen azt tanítottam, amit akartam. Konkrétan: metafizikai tradicionalitást adtam elő. Szóval létszemléletet, különös tekintettel a buddhizmusra.

Hogyan emlékszik vissza Hetényi Ernőre? Milyen vezetőnek ismerte őt meg? Milyen volt vele a viszonya?

Felettébb ambivalens véleményem van róla. Úgy mondhatnám, hogy nem sok ember volt, akitől annyi jót kaptam volna és annyi rosszat. Aki annyit segített és ugyanakkor annyit ártott volna, mint ő. Nagyon ambivalens valaki volt, mint ember is: 1945 után a politikai rendőrségnek a tisztje is volt.

Minden bizonnyal a Misszió is egy olyan szerepet töltött be, hogy részben összegyűjtötte és megfigyelés alatt tartotta a másképp gondolkodókat...

Igen. Mindenféle okkultista és egyéb szervezet volt Magyarországon 45 előtt és 45 után is. Ezek azután fokozatosan megszűntek. A politikai vezetők azt gondolták, hogyha létrehoznak egy egyházi szervezetet, mondjuk egy buddhista szervezetet, majd mindenki odarohan. De ez csak részben volt így. Hetényi Ernőt, aki régebben a teozófiai társulat tagja volt, az új rezsim felhasználta. Amikor a teozófiai társulatot beszüntették és illegalitásba kényszerítették, az összekötő ember Hetényi volt. Amelyik összejövetelről Hetényi tudott, oda kiment a razzia, amelyikről Hetényi nem tudott, oda nem ment ki a razzia. De kétségkívül igaz, hogy a Buddhista Misszió fórumot biztosított a másként gondolkodók számára. Az is igaz, hogy a Hetényi Ernő vezette Missziónak ezért áldásos tevékenysége volt. Egy olyan korban adott ki olyan dolgokat, amikor semmihez sem lehetett hozzáférni. De mindezek mellett Hetényi Ernő egy olyannyira ellentmondásos személyiség volt, akihez foghatót soha nem is láttam az életemben. Akiben a jó és a rossz szándék nagyon magas hőfokon és egyszerre volt jelen.

Rács Gézára hogyan emlékszik vissza?

Rács Géza egy szerény képességő ember, ám nagyon tehetséges műfordító volt, de Hetényi mellett eltörpült. Hetényi Ernő sem mint buddhista volt jelentős. ő egy jelentős személyiség volt, aki nagyon negatív vonásokkal is rendelkezett. Hetényi Ernőt magánéletének a legbensőbb szférájáig ismertem. Jó barátságban voltunk, gyakran összejártunk és láttam őt mindenféle emberi vonatkozásában. Volt benne egy nagyon kedves bohém – ez volt az egyik vonása – , egy nagyon kedves, jó szándékú, segítőkész bohém. És egy démoni vallatótiszt – ez volt a másik arculata. Egy jó szándékú, kedves, segítőkész, vidám bohém és ugyanakkor, ha ő hivatalos lett, akkor egy ÁVH-s tiszt nyilatkozott meg benne. Szóval ez a kettő volt egyszerre. Ezért lehet kétféleképpen is rátekinteni. Egyébként én végtelen hálával tartozom neki. Másfelől pedig, miután vele 83-ban végül szakítottam, akkor utánam nyúlt és megpróbált lehetetlenné tenni, ő, aki korábban segített. Nem haraggal gondolok rá. Nem is barátsággal, de nem is közömbösen gondolok rá: úgy, hogy egy ember volt, akiben megvolt ez a két alapvetően különböző tulajdonság, akinek én éppúgy köszönhetek, mint éppen az ellenkezőjét is tehetném.

A 70-es évek közepétől mennyien jártak a Buddhista Misszió szemináriumaira és kik?

Tíz és harminc között, mondjuk így.

Tíz és harminc között?

Igen, és tizennyolc és hetven év között körülbelül, mondjuk így az életkort. Többnyire olyan emberek, akik egyrészt egzisztenciális bizonytalanságban voltak, részint világnézetileg keresgéltek. Van olyan tanítványom, aki a mai napig is jár az előadásomra, aki 75-től ott van, immár lassan 23 éve.

1983-ban fordított hátat a Missziónak. Miért? 

Hetényi hosszú ideig nem szólt bele abba, hogy mit csinálok. Valójában nem is tudta. Egyszer eljött, hogy meghallgassa egy előadásomat. Talán, vagy tíz percig hallgatta és nagyon örült, hogy egy ilyen tanára van, majd elment. Nem tudott végigülni egy félórát sem. Egyszer eljött Rács Géza is, talán húsz percig ha ott volt, aztán elment ő is. Fogalmuk sem volt arról, hogy mit csinálok. Valószínőleg sejtették, hogy jól csinálom, amit csinálok és nem szóltak bele. A későbbiekben néhány hallgatóm felkereste őket és azt mondták rólam, hogy: ...milyen érdekesen interpretálja László András a reinkarnációt, a karmát stb., teljesen másképp értelmezi, mint ahogy megszoktuk.” S ekkor Hetényi elkezdett beleszólni a dolgaimba. Egyre többször. Kémeket küldött az előadásaimra és jelentést készíttetett. Természetesen erről én tudtam. Közben Hetényi kinevezett a Buddhista Misszió rendi-titkárának. Addig Rács Géza volt a rendi-titkár, de Rácsot kinevezte a helyettesévé és ez a pozíció megürült. Viszont kinevezésemről nem értesítette a rendfőnökséget és az Állami Egyházügyi Hivatalt sem. Tehát ez egy olyan kinevezés volt, ami nem volt kinevezés. Miután rájöttem, szóvá tettem és végül a dolog odáig fajult, hogy azt mondtam, tovább nem csinálom.

1983-ban vált ki előadásai hallgatóinak a sorából Dobosy Antal, Takács László, Mireisz László, Pressing Lajos és mások, akik az Ön tanítványai voltak a 70-es évek végétől, és akik közül néhányan később létrehozták a Buddhista Főiskolát.

Amikor kiléptem, úgy gondoltam, hogy létrehozok egy új buddhista vagy más egyházi szervezetet. De ők nem tartottak velem. Távozásom után felkeresték Hetényit és kérték, hogy nevezze ki őket tanárnak, ami meg is történt: Pressing Lajost, aki azóta már más vonalon van (?), Mireisz Lászlót egy kicsit később, Dobosyt, Takácsot, és még egy-két embert, akik később lemorzsolódtak. ők, akik a hallgatóim voltak már hosszú ideje, látszólag lelkes és hű hallgatóim, nos ezek az emberek otthagytak. Dobosy Antival még külön, régebbről is barátságot tartottam fenn. Mit mondjak, nem kellemes emlékek. Nem haragudtam meg rájuk, csak mondjuk..., sokat nem jelentenek a szememben.

Misszióba be, Misszióból ki. Hogyan tovább?

Folytattam az előadásaimat. Az önálló szellemi foglalkozást kihúzták a személyi igazolványomból. Hetényi úgy gondolta, hogy engem majd úgymond normális munkába kényszerít. Nem mentem el dolgozni, hanem tovább tanítottam, annak ellenére, hogy Hetényi közvetve többször megfenyegetett, hogy ne merjek előadni.

Tulajdonképpen normális munkahelye nem is volt? Ön a Misszióban tanított és a tanításból élt meg?

Igen. Viszont 1985-től egészen 96-ig volt az Akadémián egy munkaköröm. Egy olyan munkaköröm, ami nem járt sok tevékenységgel.

És mindezek előtt?

1962 és 1970 között különböző, főképp praktikus munkával és efféle szintő dolgokkal foglalkoztam.

Tehát a 70- es években Ön csak a Buddhista Misszió tanáraként tevékenykedett?

Igen. De attól kezdve olyan, hogy nap mint nap bejárok egy munkahelyre dolgozni, ilyen munkám nem volt. És azóta is azt csinálom, amit adekvátnak tartok. A későbbiekben megkíséreltem létrehozni egy Hyperion névre hallgató tanulmányi centrumot, majd alapítottam egy egyházat, a Pantholokatholikus Tradicionális Egyházat, aminek az akadémiája lett volna a Hyperion, ami elvileg ma is létezik. De sajnos, csak elvileg létezik, mert csak az 1991. december 31-éig megalapított egyházak kapnak állami támogatást, az ettől később alapítottak már nem. Így én nem kaptam.

Pantholokatholikus Egyház. Mikor alakult meg? 

92-ben.

90-ben jött létre a Hagyomány és Transzendencia Iskolája, ahol Ön együtt tanított Takács Lacival, Mireisz Lacival és másokkal is.

Igen. Ez a Szigeti-féle iskola volt, de hadd pontosítsak! Szigeti Árpád állította be úgy, mintha ez egy munkaközösség lenne, ahol vállvetve tanítanak a tanárok. Ez nem igaz. Ez egy teljesen inkoherens valami volt: a tanárok egymással ellentétes dolgokat tanítottak. Egyedül Szongott Rudolf volt az az ember, akivel bizonyos korrespondencia nyilvánvalóan megvolt, egyébként senki mással. Nem hogy egy munkaközösség nem volt, de egy bensőleg ellenséges hadállásoknak az ütközőterületeként működött az egész iskola. Ott is hagytam, de csak 1994 elején.

1991-ben hozta létre a Hyperion-t, amit egyértelműen az Ön neve fémjelez.

Igen: a Hyperion az én ügyem volt.

Úgy tudom, hogy Mireisz Laci is tanított ott. Hogy lehet?

Néhányan időnként megkerestek engem a Tan Kapujából, elsősorban Mireisz, azt mondván, hogy szeretné, hogyha közöttünk továbbra is volna kapcsolat. Ekkor többek kérésére Mireisz Lászlót kijelöltem, mint megbízott előadót. Tartott is néhány előadást, aztán visszavonult. Bakos József szintén tartott előadást, de ő nem volt a tanítványom. Érdekes, hogy Bakos József eleinte a nagyon ellenem forduló személyek közé tartozott, de amikor meghallgatta egy előadásomat, képes volt arra, hogy tisztességesen revideálja az álláspontját. Egyébként nem követeltem meg a Hyperion-ban – főleg amikor az még nem volt a Pantholokatholikus Egyházé, hanem csak egy tanulmányi központként funkcionált –, hogy a tanárok teljesen az én nézeteim szerint, az én szellememben tanítsanak. Csinálják úgy, ahogy akarják, de kimondottan ne konfrontálódjanak velem. És erre nem is került sor.

Tudomásom szerint a Tan Kapuja Főiskola alapításakor Mireisz László volt az első, aki kezdeményezte, hogy hívják meg Önt előadónak.

Igen, tudok róla, hogy volt egy kezdeményezés...

Kettő is volt.

Ha nem három.

Lehet, hogy három is. A második lépést Agócs Tamás tette.

De ezeket a kezdeményezéseket Karátson Gábor, akit én régebbről ismerek, és soha semmi bajom nem volt vele, soha életemben, valamint Farkas Pál és Farkas Lőrinc Imre – ők hárman – megfúrták. Azt mondták, ha László András egyetlenegyszer is beteszi a lábát a Főiskolára, ők inkább kiválnak. És ezt Dobosy Antal, a rektor, a barátom – nemcsak tanítványom – szó nélkül hallgatta végig anélkül, hogy állást foglalt volna.

Ez biztosan nem így volt. Önt sem baráti szinten vagy tanítványi szempontból senki meg nem tagadta. Az ellenérv az Ön meghívása ellen az volt, hogy közösségbomlasztó erőként működik bárhol, ahol megjelenik.

Ezt én kategorikusan tagadom. Soha egyetlen közösség felbomlasztását sem kíséreltem meg. Kizárólag azt mondtam mindig, mindenhol – a Buddhista Misszióban is –, hogyha valamit lehet komolyan csinálni, akkor azt csináljuk komolyan. Ha valamit lehet magas színvonalon tanítani, akkor azt magas színvonalon tanítsuk. Soha nem kényszerítettem rá a nézeteimet senkire. Azóta sokan dolgoztak együtt velem, például Szongott Rudolf, de senki nem tapasztalhatta, hogy korlátoztam volna bárki működését. Egyetlenegy dolgot várok el bárkitől, akivel együtt dolgozom, hogy: nyújtsa a maximumot.

Az Ön ultrajobboldali nézetei is kizáró tényezőként szerepeltek abban, hogy a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán tanítson...

A Tan Kapuja Főiskolának fogalma sincs a politikai nézeteimről. Nekem vannak politológiai előadásaim, ahol politológiával foglalkozom és vannak olyan előadásaim, ahol pedig mással. Egy előadáson sem tagadom meg a nézeteimet, de nyilvánvaló, hogy ha azt kérik, hogy a buddhizmus tradicionális megvilágításáról beszéljek, akkor nem ultrajobboldali politikai elvekről adok elő. De hol van az előírva, hogy egy buddhista szervezetnek vagy főiskolának kemény liberális baloldalinak kell lennie? Nem tudok arról, hogy ennek bárhol is követelmény szinten kellene megjelennie. De azt tudom, hogy a japán buddhisták hogyan álltak a dolgokhoz 1945-ig. És tudom azt is, hogy bizonyos tibeti körök hogyan álltak ezekhez a kérdésekhez. Nem liberáldemokrata módon. Én senkit sem akarok bántani. Az én politikai álláspontom nem a gyűlöleten alapszik, hanem egy kemény rendre alapozott szemléleten. Én egy magasabb, hierarchikus rend szellemében gondolom el a dolgokat. És amennyire megértő vagyok akár emberi gyengeségekkel szemben, annyira nem vagyok engedékeny olyan elvi kérdésekben, hogyha valamit jól lehet csinálni, akkor azt miért kell rosszul csinálni.

Ön az úgynevezett tudományos asztrológia képviselője. Megnézettem a horoszkópját néhány szakértővel, akik szerint ez a születési radix maga az erő képlete.

Magam is egyébként az erő vonalán működő embernek élem meg magamat. De aki velem együtt akar működni, az nem fog korlátozást megélni az életében.

Ha jól tudom, Hamvas Béla nem becsülte túl sokra az asztrológiát, mert úgy gondolta, hogy elveszett az a tudás, ami az asztrológiának az egzaktságát megadná. Ön hogyan látja ezt?

Kétségtelen, hogy az asztrológia az idők folyamán veszített az érvényéből. Minél inkább földi lény lett az ember, annál inkább meglazultak az uránikus, az égi összefüggései, lényének az égi vonatkozásai. Ez nem jelenti azt, hogy az asztrológia ne lenne azért még mind a mai napig is érvényes. Csak nem annyira érvényes, mint egykor volt – ez az egyik. A másik pedig az, hogy kétségtelenül nem azzal az ihletettséggel nyúlnak az asztrológiához, ahogyan kellene. Pedig ez nagyon fontos. Asztrológiai vonalon is összeférhetetlennek tartottak egyébként, mert ott is az volt a nézetem, hogy akik nem tudják, hogy az asztrológiai struktúrák mit jelentenek, azok ne beszéljenek az asztrológiáról. Az asztrológiát is színvonalasan érdemes művelni. Ha tudományos asztrológiáról beszélünk, akkor tudományos nívón, ha spirituális asztrológiáról beszélünk, akkor pedig spirituális nívón kell csinálni.

Engedjen meg egy intimebb kérdést: felesége, gyermeke volt-e Önnek?

A feleségemtől különváltan élek már 1962-től és tőle van egy leánygyermekem. Volt feleségem egyébként László Ruth néven ad elő mindenféle dolgokat. Különben pszichológus.

Tekint-e Ön valakit utódjának azon a szellemi területen, ahol Ön tevékenykedik?

Voltak és vannak tanítványaim: Buji Ferenc, Szongott Rudolf, Szmorad Csaba, Mészáros Dávid, Horváth Róbert, Jakabffy Éva és Piroska Éva, meg még mások is.

Érez-e önmagában olyan megoldandó problémát, amit még be kellene teljesítenie, ami feladatként áll Ön előtt az életben, az, amin még dolgoznia kell? 

Szeretnék még néhány könyvet letenni az asztalra. Ez, ami – mondjuk – a külső célom. A belső célom pedig: ami önmagam benső integrálására irányul. Vagyis ez az elsőrendű. Szeretnék egy olyan koordinált életben élni, amelyben az alkotásnak és minden egyébnek megvan a maga megfelelő helye és szerepe.

Úgy tudom, több súlyos betegségben szenved. Konkrétan miről van szó?

Volt egy hasüregi – nyirokérrendszeri rákom.

Ez mikor volt?

1989-ben, amit sikerült idejében elkapni és megfékezni. Emellett cukorbeteg vagyok.

Inzulinos?

Igen, inzulinos. És sokat fáj a fejem.

Mióta cukorbeteg?

Szintén 89 óta.

Reinkarnáció és karma tradicionális szemszögből. Mit jelentenek ezek?

A karma szó szerint azt jelenti, hogy: cselekvés, tett. Ezt a kettőt jelenti. A karma-váda vagy a karma-tan azt fejezi ki, hogy a világ, a lét minden cselekvése a lét minden más cselekvésével összefügg. Ez az akció-reakció vonalon éppúgy érvényesül, mint nagyon sok más vonatkozásban. Most az, amit általában karmának neveznek, az a karma-bandha – karma kötelék. A karma kötelékek pedig sorssá válnak. Ez a cselekvések azon összessége, ami végül egy sorsot alakít ki. Kollektív sorsot is adott esetben, individuális sorsot is. Individuális sorsot kollektív sorsba beágyazva, a korszak sorsába beágyazva és egyebek. De hát ez teljesen – mondjuk úgy –, hogy egyéni. A reinkarnáció-tan vulgáris értelmezését elutasítom.

Nevezetesen, hogy születünk, újraszületünk és így tovább...

Igen. Ez így nem igaz. Azt kell felvetni, hogy ki vagy mi az, aki – ami újratestesül. Tehát nem én testesülök újra, hanem valami belőlem testesül újra. Pontosabban: a karma összefüggéseiben a bennem lévő törekvések, vágyak, irányulások, satöbbi – ezek generálódnak újra. Tehát inkább regenerációról lehetne beszélni, mint reinkarnációról. Bizonyos értelemben ez a tan igaz, de azzal a vulgáris megközelítéssel, ahogyan ezt olyan könnyedén és minden további nélkül elintézettnek vélve szokták interpretálni, úgy nem igaz.

Jut eszembe, hány nyelven beszél Ön és a szakrális nyelvek közül hányat ismer?

Több nyelven, a legfőbb európai nyelveken, főleg németül – olvasok. Foglalkoztam latinnal, göröggel, héberrel, szanszkrittal. Érintőlegesen egyiptomival, még érintőlegesebben más nyelvekkel is.

Találkozott-e vajon az elmúlt 30-40 évben olyan emberrel – nemcsak Hamvas Bélára gondolva –, olyan személyiséggel, aki az Ön számára nagyon meggyőző volt képességeit illetően, ambícióit illetően, egy átütő erejű, magas integráltságú szellemiséggel?

Én Hamvast tartottam a legtöbbre – ez egyértelmű. De ha most mindent egybevetünk, akkor azt kell mondanom, hogy nem találkoztam ilyen emberrel.

Létezik Ön szerint ilyen személy?

Bizonyára létezik.

Hol lehet rájuk bukkanni?

Nem tudom. De Hamvas közelítette meg ezt leginkább. Ő közelítette meg leginkább, de nem érte el. Sajnos Evolával nem volt lehetőségem találkozni. De Evola bizonyára elérhette ezt. Hamvas megközelítette, jobban megközelítette, mint bárki más, akit ismertem. De nem érte el és nem közelítette meg annyira, amennyire én örültem volna ennek. Hamvas Bélára most is szeretettel és tisztelettel gondolok, de ugyanakkor látom néhány súlyos hibáját. Egyáltalán nem olyasvalaki, akire az ember úgy igazán rábízhatja magát. Főleg az életmű teljességének az ismeretében lehet ezt elmondani. Mert Hamvas keményen és határozottan, lehengerlő szuggesztivitással képvisel egy álláspontot, de következő írásában ezzel egy kibékíthetetlenül ellentmondásban lévő álláspontot képvisel ugyanolyan szuggesztíven és ugyanolyan lehengerlő meggyőződéssel. Erre nem bízhatja magát rá az ember. Hamvas igen gyakran feloldhatatlanul ellentétbe kerül egy másik állításával vagy véleményével. Hamvas szerintem egy tiszta személyiség volt. Hetényi-féle ambivalencia nem volt benne. Hamvas Béla egy jó, magasrendű, nemes lelkű ember volt, akinek ugyanakkor súlyos tévedései is voltak.

Utolsó kérdésem: hogyan lehet realizálni? Mi a realizáció és személy szerint Ön mit tett meg ezért?

Az ember a saját realizációjáról – ez egy szabály – nem beszél. Annyit mondhatok ezzel kapcsolatban, hogy az életemben ezt alapvető vonalnak tekintem. Ezért élek. A realizáció ott kezdődik, hogy ma nem lehet úgy realizálni általában, mint ahogyan lehetett, mit tudom én, háromezer évvel ezelőtt Keleten. A realizálást minimális ütemekben, egy auto-korrektifikációval kell elkezdeni. Önmagam koordinálása a gondolkodás területén, az érzés területén, az emocionalitás – érzés területén, az akaratiság vonatkozásában stb. Kis tökéletesedésért óriási energiákat kell megmozgatni. Mert miután más megoldás nincs, akkor is ezt kell választani, mármint annak kell ezt választania, aki úgy gondolja, hogy az életét nem lefelé, a semmi felé vezeti, hanem egy beteljesedés irányába. Különben általában nem kell erőfeszítést tenni, ha valaki nem szellemi életet él, legfeljebb a saját fennmaradásáért.

Mik azok a módszerek, amikkel ezt „a nagy erőfeszítés – kicsi eredményt” egyáltalán létre lehet hozni?

Ezek olyan módszerek, amelyek a tudatfunkciókra, elsősorban a tudatfunkciókra irányulnak. Rokoníthatók azokkal a technikákkal, amelyek – mondjuk – maximális értelemben az igazi yogában jelennek meg, vagy későbbiekben a prayogában – az elő-yogában – vagy a pra-prayogában – elő-előyogában. Tehát ilyen karakterű önkorrigáló műveleteket kell és érdemes elkezdeni. Ha ennél nagyobb intenzitású műveletet akar valaki csinálni, akkor ez vagy nem sikerül, vagy ha mégis sikerül, akkor az ellenkező irányba fog mutatni. Szóval nagyon kis öntökéletesítéssel kell kezdeni. Mert ha valaki a tudatával műveleteket végez, és az inadekvátan vitetik végbe, annak nagyon súlyos következményei lehetnek.

Tehát?

Én azt hangsúlyozom, hogy egy embernek elsősorban azzal kell foglalkoznia, hogy meghatározza saját célját. És ez egyáltalán nem olyan nyilvánvaló, mint azt az ember gondolná. Teljesen világossá kell tenni, hogy az embernek mi a célja. Mert ha nem teszi, akkor egy egész életet le lehet élni egy önmegtévesztésben, ami aztán sehova se vezet.

Köszönöm a beszélgetést.

Forrás: Parinirvána IV.

Posted in: Árya Maitreya Mandala,Buddhista Misszió,buddhizmus,Hamvas Béla,interjú,kereszténység,László András,metafizika,philosophia,teológia,tradíció