René Guénon: A szűk kapu

Ananda Kentish Coomaraswamy a kupola szimbolizmusáról írt tanulmánya során felhívta a figyelmet egy pontra, ami különösen figyelemreméltó, nevezetesen, ami a Nap sugarainak a Világtengelyhez való viszonyának tradicionális leírását illeti. A Védikus hagyományban a Nap mindig az Univerzum középpontjában helyezkedik el, és nem pedig annak legmagasabb pontján, habár mindazonáltal igaz, hogy bármely helyről nézve úgy tűnik, hogy a „fa csúcsán” van. [1] Ezt könnyű megértenünk, amennyiben az Univerzumot egy kerék szimbolizálja, melynek középpontjában a Nap áll, és minden létállapot annak kerületén helyezkedik el. [2] E kerület bármely adott pontjából nézve a Világtengely egyszerre a kör sugara és a Napnak egy sugara is egyben, ami geometriailag átmegy a Napon, a középponton túl meghosszabbítva és így az átmérőt kiteljesítve. De ez még nem minden, hiszen ez egyben egy olyan napsugár is, melynek meghosszabbítása geometriailag semmilyen módon nem reprezentálható. Ott arról a megfogalmazásról van szó, miszerint a Napnak hét sugara van: ezek közül hat, kettesével csoportosítva, a trivid vádzsrát alkotja, vagyis a háromdimenziós keresztet, melyek megfelelnek a zenitnek és nadírnak – egybeesvén a Világtengellyel (szkambha) –, valamint északnak és délnek, keletnek és nyugatnak – ez utóbbiak egy vízszintes sík által jelképezett ’világ’ (loka) kiterjedését határozzák meg. Ami a ’hetedik sugarat’ illeti, mely átmegy a Napon – jóllehet egy egészen más értelemben, mint az előzőekben említettek, azért, hogy a szupraszoláris világokba (melyeket a „halhatalanság” tartományának tekinthetünk) vezessen –, pontosan megfelel a középpontnak, amit ezért kizárólag a háromdimenziós kereszt ágainak kereszteződése által lehet megjeleníteni, [3] úgy, hogy annak a Napon túli meghosszabítása semmmilyen módon nem reprezentálható. Ez pontosan megfelel ’kifejezhetetlen’ és ’elmondhatatlan’ sajátosságának, amiről szó van. A mi nézőpontunkból, és az Univerzum kerületén elhelyezkedő minden létező nézőpontjából, ez a sugár a Napban magában végződik, és egy bizonyos módon vele azonosul mint középponttal, mint ahogy senki nem képes a napkorongon keresztül nézni semmilyen fizikai vagy pszichikus módon, és ez a ’Napon túlra való átkelés’ (ami a ’végső halál’ és a valódi halhatatlanságba való átmenet) csak a tisztán spirituális rendben lehetséges.

Ahhoz, hogy ezeket az utóbbi megfontonlásokat most összeköthessük mindazzal, amit korábban kimutattunk, fontos megjegyezni, hogy ez a ’hetedik sugár’ az, mely által minden esetleges lény szíve közvetlenül a Naphoz kapcsolódik; a ’hetedik sugár’ ezért a par excellence napsugár, a szusumná, mely által ez a kapcsolat állandó és változtathatatlan módon megvalósul. [4] Ugyancsak ez a sutratma, mely összeköti a létező minden állapotát egymással és azok totális középpontjával. [5] Hiszen annak, aki önnön létállapotának középpontjába visszatért, ez a hetedik sugár szükségszerűen egybeesik a Világtengellyel, és pontosan ez az a létező, akinek azt mondják: „a Nap mindig a zeniten kel fel, és a nadírban nyugszik le.” [6] Így, habár aktuálisan a Világtengely, meglehet, nem esik egybe a hetedik sugárral a kerületen lévő partikuláris pontokban található egyes és más létezők számára, mindazonáltal virtuálisan ez mindig így van abban az értelemben, hogy a létezőnek megvan a lehetősége rá, hogy a középpontba visszatérve azzal azonosuljon, bármilyen létállapotból is történjen az. Elmondhatjuk még továbbá, hogy ez a hetedik sugár az egyetlen valóban változhatatlan Tengely – az egyetlen, amit univerzális nézőpontból ténylegesen így nevezhetünk –, és hogy bármely partikuláris tengely valójában pusztán e valódi Tengellyel való azonosulás lehetőségének folytán tengely. Végeredményben egész pontosan ez az, ami megadja a Világtengely bármely szimbolikusan lokalizált reprezentációjának teljes jelentését, mint például annak, amivel korábban szembesültünk a tradicionális törvények alapján emelt építmények szerkezetével kapcsolatosan, és különösen, ami azokat az épületeket illeti, melyek kupolaszerű tetővel rendelkeznek. És pontosan a kupola témája az, amihez most vissza kell térnünk.

A tengely jelenjék meg akár materiális módon, egy fa vagy egy központi oszlop formájában, akár Agni felemelkedő lángja és füstoszlopaként, mikoris az építmény középpontját egy oltár vagy egy tűzhely foglalja el, [7] az mindig pontosan a kupola csúcspontjához vezet, és olykor, ahogy azt jeleztük, még át is halad a kupolán és fölötte meghosszabbodik egy árboc, vagy egy másik esetben egy napernyő szárának formájában, melyek szimbolizmusa teljesen egyenértékű. Nyilvánvaló itt, hogy a kupola csúcsa a kozmikus szekér égi kerekének kerékagyát jelképezi; és mivel láttuk, hogy e kerék centrumát a Nap foglalja el, ebből az következik, hogy a tengelynek e ponton való áthaladása a Nap túlsó oldalára való átkelést jeleníti meg azon keresztül, melyet fent említettünk. Ugyanez igaz akkor is, mikor a tengely bármilyen materiális reprezentációjának hiányában a kupola tetején egy köralakú nyílás van (amin keresztül, az imént említett esetnek megfelelően, a közvetlen alatta lévő tűzhelyből a füst távozik); ez a nyílás a Világ Fokaként magát a napkorongot jelképezi, és ez az, amin keresztül a kozmoszból való kilépés megvalósul, ahogy azt a barlang szimbolizmusának szentelt tanulmányunkban kifejtettük. Bárhogy is legyen, ez az a centrális nyílás, [8] és kizárólag ez, amin keresztül a létező a Brahma-lokába átjuthat, mely alapvetően egy extrakozmikus tartomány; [9] és ugyanez a nyílás az Evangélium szimbolizmusában megjelenő szűk kapu, ami hasonlóan Isten Királyságába biztosít belépést. [10]

E szoláris kapu mikrokozmikus megfelelőjét könnyű felfedezni, különösen, ha az ember figyelembe veszi a kupola és az emberi koponya közti hasonlóságot, melyet már korábban említettünk: a kupola csúcsa a fejkoronával vág egybe, vagyis ez nem más, mint a szubtilis koronális ütőér (szusumna) végződése, ami a napsugár közvetlen meghosszabbításában áll (melyet ugyancsak a szusumna kifejezéssel illetnek), és ami a valóságban semmi más – ha csak virtuálisan is –, mint a Tengely emberen belüli szakasza, ha kifejezhetjük így magunkat. Ez a pont a brahma-randhrának nevezett nyílás, amin keresztül a létező szelleme a megszabadulás útján távozik, amint azok a kötelékek, melyek azt a létező a pszichofizikai összetételéhez kötötték (amennyiben abban mint dzsívatma volt jelen), elszakadnak. [11] Mondani sem kell, hogy ez az út kizárólag a bölcsek (vidvan) számára van fenntartva, akik esetében a tengely effektív módon azonosul a hetedik sugárral, és akik következésképp készen állnak arra, hogy továbblépjenek a kozmoszból, átkelve a Nap túlsó oldalára.

JEGYZETEK

[1] Más alkalmakkor rámutattunk, hogy különböző tradíciókban a Nap az „Életfa” gyümölcsét jelképezi.

[2] A Napnak e középponti és következésképp változhatatlan helyzete a valódi ’Pólus’ sajátságával bír, miközben ugyanekkor a Pólust a zenitre helyezi az Univerzum minden pontjához képest.

[3] Meg kell jegyezzük, hogy a hét sugaras Nap szimbolikus megjelenítéseiben, különösen ami régi indiai pénzérméken fordul elő, megtörténhet, hogy egy középponti korong körül körkörös elrendezésben mind a hét sugarat ábrázolják, azonban a hetedik sugár mindig megkülönböztetett a többitől eltérő alakja folytán.

[4] Lásd Az ember sorsa a Védanta szerint, 20. fejezet

[5] Ehhez kapcsolódik az Iszlám tradícióban az as-sirr kifejezés (szó szerint ’a titok’) egyik jelentése is, mely azt szokta jelölni, ami a legcentrálisabb minden létezőben, és egyidőben annak közvetlen kapcsolatát a Legfőbb Centrummal, mindannak ’elmondhatatlan’ sajátsága okán, amiről az imént beszéltünk.

[6] Kandogya Upanishad 3.4.10.

[7] Egy már korábban jelzett példában, egy, az égbolt felé nyitott udvar körül elrendezett lakhely esetében (mely csak az udvaron belülről kap fényt), az udvar középpontját olykor egy szökőkút foglalja el; ezutóbbi a Középponti Fa lábánál feltörő Élet vízének forrását jelképezi (habár természetesen maga a fa itt materiálisan nem jelenik meg).

[8] Az észak-amerikai indiánok körében – akik, úgy tűnik, jóval több tökéletesen felismerhető tradicionális ismeretet őriztek meg, mint azt általában hiszik – a különböző világokat gyakran egy egymás fölé helyezett barlangok sorozataként jelenítik meg, és egy középponti fa megmászása az, ami által a létezők egyik barlangból a másikba átjutnak; a mi világunk természetes módon egyike ezen barlangoknak, melynek boltozata az ég.

[9] E témában hivatkozhatunk a deva-yana („istenek útja”) leírásaira, melyben a Brahma-loka a Napon túli út betetőzése (lásd Az ember sorsa a Védanta szerint, 21. fejezet)

[10] Az íjászat szimbolizmusában ugyanezzel a jelentéssel bír a célpont centruma; anélkül, hogy elidőznénk ennél a témánál, csupán azt idézzük fel, hogy a nyíl ugyancsak egy axiális szimbólum és a napsugár egyik leggyakoribb megjelenítője is. Bizonyos esetekben egy fonalat erősítenek a nyílra, amelynek át kell hatolnia a célponton; ez feltűnően az evangéliumbeli tű fokának képét idézi fel. A fonál (sutra) szimbolizmusa továbbá fellelhető a sutratma kifejezésben is.

[11] A halál utáni koponyalékelés rítusa nyilvánvalóan kapcsolódik ide és e rítus létezését számos prehisztorikus temetkezési hely leletei alátámasztják, s amely bizonyos népek körében még jóval későbbi korokig megőrződött. Továbbá a keresztény tradícióban a papok tonzúrája, melynek alakja ugyancsak a napkorongot és a kupola nyílását formázza, szemmel láthatóan ugyanerre a rituális szimbolikára utal.

Forrás: René Guénon: The Narrow Gate. In Fundamental Symbols: The Universal Language of Sacred Science. Cambridge, 1996, Quinta Essentia. 182–184. o.

Read more »

René Guénon: A szív és a világtojás

A barlang szimbolikájának különféle aspektusairól tett megfigyeléseink után még egy fontos dologról kell beszélnünk, ez pedig ennek a szimbólumnak a világtojással való kapcsolata. Ám ahhoz, hogy ezt teljességében tisztázhassuk, és hogy még közvetlenebbül kötődjék az eddig elhangzottakhoz, először is a szív és a világtojás szimbolikus kapcsolatáról kell szót ejtenünk. Ez első pillantásra – mely a szív és a tojás között talán csak bizonyos formabeli hasonlatosságot vesz észre – meglepőnek tűnhet; ám egy ilyen hasonlatosságnak egy ezt megalapozó mélyebb kapcsolat nélkül önmagában nem lehet valódi jelentősége. Azt, hogy igenis van kapcsolat, az mutatja, hogy az omphalosz és a baetyl – amelyek kétségbevonhatatlanul centrumszimbólumok – gyakran tojás alakúak, ilyen volt például a delhpoi omphalosz; [1] és ez az a forma, amiről most magyarázattal kell szolgálnunk.

Ebben a vonatkozásban mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy a világtojás nem a teljes megnyilvánultság állapotában lévő kozmosz megjelenítése, hanem azé, amelyből a kozmosz kibontakozása beteljesedik; és ha ezt a kibontakozást úgy ábrázoljuk, mint a kezdőpontjából minden irányban végbemenő expanziót, akkor ennek a pontnak magával a centrummal kell egybeesnie, így a világtojás a kozmosszal való relációban tényleg centrális. [2] A bibliai Földi Paradicsom, amely szintén a „világ centruma”, olyan kör alakú terület, amely egyaránt a tojás alak és a szférikus forma horizontális metszeteként fogható fel. Tegyük hozzá, hogy valójában a két forma különbsége lényegileg abban áll, hogy a centrumától minden irányban egyenlőképpen kiterjedő gömb forma az igazi primordiális forma, míg a tojásé annak az állapotnak felel meg, amely már differenciált, és az előzőből egyfajta polarizáció vagy a centrum tagolódása révén származik. [3] Sőt mi több, a polarizációról elmondható, hogy akkor megy végbe, amint a szféra egy meghatározott tengely körül körbefordult, hiszen ettől a pillanattól kezdve a tér irányai többé nem egyöntetűen ugyanazt a szerepet játsszák: és pontosan ez jelzi sorrendben a szféra és a tojás szimbolizálta kozmológiai folyamat eme két egymást követő fázisának egyikből a másikba való átmenetét. [4]

Már csak arra kell rámutatnunk, hogy mint azt fentebb mondottuk, ami a világtojásban foglaltatik, tényleg azonos azzal, ami szimbolikusan a szívben is foglaltatik, és a barlangban is, amennyiben az a szív ekvivalense. A kérdéses tartalom a spirituális „mag”, amelyet a hindu tradíció a makrokozmikus rendben hiraņyagarbhának, szó szerint ‚arany embriónak’ nevez. [5] E mag valóban a primordiális avatāra, [6] és láttuk, hogy az avatāra születési helyét, illetve ami ennek mikrokozmikus szempontból megfelel, pontosan a szív vagy a barlang reprezentálja. Azzal az ellenvetéssel lehet élni, hogy az általunk idézett szövegben, [7] és sok más esetben is, az avatārát kifejezetten Agni jelöli, miközben azt mondják, hogy a világtojás Brahmát [*] burkolja körül (éppen ezért hívják Brahmaņdának), hogy onnan hiraņyagarbhaként szülessék meg. Ám eltekintve attól, hogy a különféle nevek valójában csak különféle isteni attribútumokat jelölnek, amelyek – lévén távolról sem különálló entitások – szükségszerűen mindig összefüggnek egymással, különösképpen itt kell megjegyeznünk, hogy – mivel az aranyat „ásványi fémnek” és a „fémek napjának tekintik” – a hiraņyagarbhát éppen neve okán definiáljuk tüzes princípiumként, és ezért centrális pozíciójával egyetemben szimbolikusan a Naphoz hasonlít, amely ráadásul minden tradícióban a „világ szívének” egyik megjelenítése.

Ahhoz, hogy most áttérjünk a mikrokozmikus alkalmazásra, csak azt az analógiát kell felidéznünk, amely a piņda, az individuális létező szubtilis embriója és a Brahmaņda vagy „világtojás” között áll fenn; [8] és amennyiben a piņda a létező állandó és elpusztíthatatlan magja, úgy a „halhatatlanság magjával” is azonos, amit a héber és tradícióban luznak neveznek. [9] Igaz ugyan, hogy a luzt általában nem úgy említik, mint ami a szívben helyezkedik el, vagy legalábbis a szív csak egy azon különböző helyek között, amelyekhez a testi organizmussal megfelelésben köthető, s nem ezen előfordulása az, amely leggyakrabban felmerül: ám mindazonáltal az elhangzottak fényében ezek egyikeként joggal társítható a szívhez, mégpedig pontosan akkor, amikor ennek el kell következnie, azaz, amikor a luz közvetlen kapcsolatban van a „második születéssel”. Valójában ezek a helymegjelölések, amelyek a cakrák hindu doktrínájával is összefüggenek, az emberi lény állapotainak sokaságára vagy spirituális kibontakozásának fázisaira utalnak: a gerincoszlop aljánál van az „álom” állapota, ahol a közönséges emberben a luz található; [10] amikor a luz a szívben van, ez „kicsírázásának” kezdeti szakasza, amely a „második születés”; amikor a „harmadik szemnél”, akkor peidg az emberi állapot betelesedettsége, a „primordiális állapotba” való reintegráció eléretett. Végül, amikor a fejtetőnél van, az a szupraindividuális állapotokba való átmenetet jelöli; és ismét csak ezen különböző állapotok tökéletes korrespondenciáját találjuk, amikor a beavatási barlang szimbolizmusához visszatérünk. [11]

JEGYZETEK

[1] E szimbólumokat főként A Világkirályban vizsgáltuk. Ott is megjegyeztük, hogy más esetekben kúp alakot vesznek fel, amely közvetlenül kapcsolódik a hegy-szimbólumhoz, tehát itt is azt a két komplementer ábrázolást találjuk, amelyet ebben a kontextusban említettünk.

[2] A gyümölcs-szimbólum jelentése ebben az összefüggésben is ugyanaz, mint a tojásé. E tanulmányok folytatásában kétségtelenül visszatérünk majd ehhez a ponthoz; azt már itt megjegyezzük, hogy e szimbólum ráadásul nyilvánvaló kapcsolatban áll a kert-szimbólummal, és ezáltal a Földi Paradicsommal.

[3] Így a tiszta geometriában a kör egyetlen középpontja megosztódva létrehozza az ellipszis két fókuszát. Ugyanezt a szétválást ismétli igen világosan a távol-keleti jin-jang szimbólum is, amely maga is kapcsolatban áll a világtojással.

[4] Ami a szférikus formát illeti, hadd mutassunk rá arra is, hogy az iszlám tradícióban a tiszta primordiális fény szférája a Rūh muhammadiyyah, amely szintén a „világ szíve”; és az egész kozmoszt e szféra, amely a par excellence barzakh „lüktetései” keltik életre (erről a témáról lásd Titus Burckhardt: Mirror of the Intellect, 193–199. o.).

[5] Ld. Az ember sorsa a Vedānta szerint, 13. fej.

[6] Ezzel kapcsolatos, hogy a különböző Szentírás-szövegek Krisztust magnak nevezik, és erről talán más alkalommal majd újra beszélünk.

[7] Kaţha upanişad, I. 14.

[*] [Vegyük észre a Brahma és a Brahmā szavak különbségét. Brahma (neutrum, egyes szám alanyeset) a Legfőbb Princípiumot jelöli (vö. Eckhart Istenség-koncepciójával), amely nem lép kapcsolatba a megnyilvánulással. Brahmā (hímnem, egyes szám alanyeset) a Trimurti (Brahmā, Vişņu, Śiva) vagy Īśvara hármas megnyilvánulásának egyike. Īśvara az, aki isteni személyiségként leginkább összevethető a nyugai istenségkoncepciókkal. – Az angol fordító.]

[8] Yathā piņda tathā Brahmaņda (ld. Az ember sorsa a Vedānta szerint, 13. és 19. fejezet.)

[9] E pont további kifejtését lásd megint csak A Világkirályban. Megjegyezhető, hogy a „második születésnek” a luz „kicsírázásához” való hasonlítása egyértelműen azt a taoista leírást idézi fel, amely szerint a beavatási folyamat „a halhatatlan [lény] endogenezise”.

[10] E tekintetben a világtojás, és néha az omphalosz, illetve a baetyl köré tekeredve ábrázolt kígyó a „fekete kő” szimbolizmusával szintén kapcsolatos „halhatatlanság magva” köré tekeredett kuņdalinī. Közvetlenül utal a luz eme „alsóbb” pozíciójára a hermetika formulája: Visita inferiora terræ, rectificando invenies occultum lapidem; a „rectificatio” itt újrafelemelkedés, amely az alászállás utáni felemelkedő mozgást jelöli, amely a kuņdalinī felébredésének felel meg; ugyanezen formula folytatása az „elrejtett követ” vera medicinának minősíti, ami egyúttal az amŗtával, a halhatatlanság táplálékával vagy italával azonosítja.

[11] Jegyezzük meg, hogy az „arany embrió” megjelölés párhuzamot sejtet az alkímiai szimbolizmussal, amely ráadásul olyan összehasonlításokat erősít meg, amelyekre az előző jegyzetben utaltunk; és ebben a vonatkozásban azt is észrevesszük, hogy a beavatási barlang milyen nagymértékben megfelel a hermetikus athanornak. Nincs mit csodálkozni e hasonlatosságokon, hiszen a „nagy mű” folyamata valódi értelmében alapvetően nem más, mint magának a beavatásnak a folyamata.

Megjelent: Tradíció. Debrecen, 2003, Kvintesszencia. 105–108. o.

Fordította: Parragh Mónika

Read more »

René Guénon: A hegy és a barlang

Láttuk, hogy közeli kapcsolat van a hegy és a barlang között, mivel mindkettőt a spirituális centrum szimbólumainak tekintik, ahogyan – nyilvánvaló okokból kifolyólag – axiális vagy poláris szimbólumoknak is, amelyek közül valójában a hegy az egyik legfontosabb. Ebben a vonatkozásban megemlítjük, hogy a barlangra úgy kell tekinteni, mint ami a hegy alatt vagy a hegy belsejében helyezkedik el, azért, hogy szintén rajta legyen a tengelyen, amely tovább erősíti a kapcsolatot a két szimbólum között, melyek bizonyos értelemben egymás komplementerei. Annak érdekében ugyanakkor, hogy megfelelő viszonyba helyezzük őket, meg kell jegyeznünk, hogy a hegy sokkal primordiálisabb jelentőségű, mint a barlang: mégpedig az alapján, hogy külsőleg látható, és talán azt is mondhatjuk, hogy a legláthatóbb objektum mindenfelől, miközben – ahogyan mondtuk – a barlang, ezzel ellentétben, egy olyan hely, ami lényegileg rejtett és zárt.

Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy a hegy által ábrázolt spirituális centrum a földi emberiség kezdeti időszakával áll összefüggésben, amikor az igazság még mindenki számára egészében elérhető volt (ezt jelöli a Satya-Yuga elnevezés, a hegy csúcsa pedig a Satya-Loka, „az igazság földje”). De amikor ugyanez az igazság – a ciklikus alászállás folyamatának köszönhetően – egy többé-kevésbé visszavonult elit hatáskörébe került (ami a maga szoros értelmében egybeesik a beavatás kezdetével), és ami hozzáférhetetlenné vált az emberek többsége számára, a barlang sokkal megfelelőbb szimbóluma lett a spirituális centrumnak, következésképpen az ezt jelképező beavatási szentélyeknek. Egy ilyen változás, hogy úgy mondjuk, nem okozta a centrum elválását a hegytől, hanem csupán visszahúzódását a csúcsról annak belsejébe. Másfelől ugyanez a változás bizonyos tekintetben egy megfordulás, amely révén – ahogyan ezt már máshol kifejtettük – a föld felszíne fölé emelkedő hegyként jelölt „mennyei világ” bizonyos értelemben átalakul „földalatti világgá” (jóllehet valójában nem a „mennyei világ” az, ami megváltozott, hanem a külvilág feltételei, következésképp a két világ közötti kapcsolat), és ez a megfordulás érhető tetten a hegy és a barlang diagrammatikus ábrázolásaiban is, amely ugyanakkor komplementaritásukat is kifejezi.

Ahogyan már említettük, a hegy ábrája, a vele ekvivalens piramissal és dombbal együtt, egy csúcsával felfelé mutató háromszög. Ezzel szemben a barlangé egy csúcsával lefelé mutató háromszög, amely ezért inverze a másiknak. A fordított háromszög ábrája még a szívnek [1] és a kehelynek is, mely utóbbi általánosságban egyesült a szívvel a szimbolizmusban, ahogyan azt már kimutattuk a Szent Grállal kapcsolatban. [2] Tegyük hozzá, hogy ez utóbbi szimbólumok és a hozzájuk hasonlók, egy sokkal általánosabb megközelítés szerint, az egyetemes megnyilvánulás passzív vagy feminin princípiumára vagy annak egy aspektusára utalnak, [3] míg a felfelé mutató háromszög által képviseltek az aktív vagy maszkulin princípiumra utalnak, ami mind igazolja a szóban forgó komplementaritást. Másfelől, ha a két háromszöget egymás alá helyezzük, amely megfelel a hegy alatti barlang pozíciójának, azt látjuk, hogy az alsó háromszög a felső tükröződése; és a tükröződés eme ideája a legtalálóbb kifejeződése egy származtatott szimbólum és egy primordiális szimbólum közti kapcsolatnak, a hegy és a barlang közötti, már említett kapcsolatnak megfelelően, melyek a spirituális centrum egymást követő reprezentációi a ciklikus kibontakozás különböző fázisaiban.

Meglepőnek tűnhet, hogy a fordított háromszöget a felfelé mutatónál kisebbnek kell ábrázolni, amelynek a tükörképe, és amit emiatt azonos méretűnek feltételeznénk. De egy ilyen méretaránybeli különbség nem kivételes a szimbolizmusban: így a héber kabbalában a „Macroprosope” vagy „Nagy Arc” is tükröződik a „Microprosope” vagy „Kis Arc” képében. Azonkívül esetünkben van még egy speciálisabb oka: a barlang és a szív közötti kapcsolatot illetően utaltunk az Upaniṣadok egy szövegére, ahol azt írják, hogy „az én (igaz) Önmagam a szívem bensejében kisebb, mint egy rizsszem, kisebb, mint egy árpaszem, kisebb, mint egy mustármag, kisebb, mint egy kölesszem, kisebb, mint egy kölesszem belseje”, és ugyanakkor „nagyobb, mint a Föld, nagyobb, mint a Köztitér, nagyobb, mint az Ég, nagyobb, mint ezek a világok (együtt).” [4] Az általunk vizsgált két szimbólum közötti inverz kapcsolatban a hegy az, amelyik a „nagyság” ideájának felel meg, míg a barlang (vagy a szív ürege) az, amelyik a „kicsinységnek”. A nagyság szempontja az abszolút realitásra utal, a kicsinységé pedig a relatív megnyilvánulásra. Ezért teljesen normális, hogy jelen összefüggésben az elsőt egy olyan szimbólumnak kell képviselnie, amely megfelelésben van a primordiális feltételekkel, [5] és a másodikat egy olyannak, ami az „elsötétedés” és a spirituális „bezárkózás” későbbi feltételeinek felel meg.

Ahhoz, hogy a barlangot úgy ábrázoljuk, mint ami a hegy legbelsejében (vagy mondhatnánk úgy, szívében) van, csak be kell illesztenünk a fordított háromszöget a felfelé mutató háromszögbe, oly módon, hogy mindkettő centruma egybeessen; a fordított háromszögnek kisebbnek kell lennie a másiknál, hogy beleférhessen, de ezt a különbséget leszámítva, az így kapott teljes ábra pontosan egyezik „Salamon Pecsétjével”, ahol a két szembenálló háromszög szintén komplementer princípiumokat jelöl, a maguk különböző alkalmazási területei szerint. Másfelől, ha a fordított háromszög oldalait a felfelé mutató háromszög felének vesszük (kicsit kisebbnek rajzoltuk, hogy a két háromszög teljesen különállónak tűnjön egymástól, de egyértelmű, hogy a barlang bejáratának a hegy felszínén kell lennie, és ezért a barlangot ábrázoló háromszögnek érintenie kell a hegy vonalát), a kisebb háromszög a nagyobb felszínét négy egyenlő részre fogja osztani, melyek közül az egyik maga a fordított háromszög, míg a másik három felfelé mutató háromszög lesz. Ez utóbbi gondolatoknak, ahogyan az ezekhez kapcsolódó numerikus megfontolásoknak, nincs közvetlen kötődése a jelen tárgyunkhoz, de más, későbbi tanulmányaink során kétségtelenül lesz még alkalmunk visszatérni hozzájuk.

JEGYZETEK

[1] Ez az ábrázolás összefügghet azzal a ténnyel, hogy a szív (qalb) arabul szó szerint azt fejezi ki, hogy „fordított” pozícióban van (maqlūb).

[2] Az ősi Egyiptomban a szív hieroglifája a váza volt. A Tarot „kelyhe” szintén megfelel a közönséges játszókártyák „szívének”.

[3] Indiában a fordított háromszög a Śakti egyik fő szimbóluma; ahogyan a primordiális Vizeknek is.

[4] Chāndogya Upaniṣad III: 14,3. [Fórizs László fordítása. In A klasszikus Upanisadok II. Budapest, 2016, Filosz.]

[5] Ismeretes, hogy Dante a Földi Paradicsomot egy hegy csúcsára helyezte, amely megerősíti ezt az elgondolást, mivel a primordiális állapotban lévő emberiség spirituális centrumára utal.

[6] Ugyanezzel az ábrával kapcsolatban megjegyzendő, hogy ha a hegyet a piramissal felcseréljük, a piramis belső kamrája pontosan megfelel a barlangnak.

Forrás: René Guénon: The Mountain and the Cave. In Fundamental symbols: The Universal Language of Sacred Science. Cambridge, 1996, Quinta Essentia. 148–151. o.

Angolból fordította Gődény Jonatán

Read more »

René Guénon: A szív és a barlang

Említettük már a barlang és a szív szimbolikájának közeli kapcsolatát, amely magyarázatot ad a barlang mint spirituális centrum beavatási funkciójára. Valójában a szív lényegét tekintve a centrum egy szimbóluma, legyen az a létező vagy – ezzel analógiában – a világ központja, attól függően, hogy mikrokozmikus vagy makrokozmikus tekintünk rá. E kapcsolat miatt természetes, hogy ugyanezt a jelentést kell kötnünk a barlanghoz is; de ez a szimbolikus kapcsolat e ponton bővebb magyarázatot követel.

A „szív barlangja” egy jól ismert tradicionális kifejezés. A szanszkrit guha szó általánosságban „barlangot” jelöl, de a szív benső üregére is használják, következésképpen a szívre magára is. Ahogyan ezt máshol kifejtettük, [1] a „szív barlangja” az a vitális centrum, amelyben nemcsak a jivātmā, hanem a kondicionálatlan ātmā is lakik, amely a valóságban azonos magával brahmannal. A guha szó a guh gyökből ered, amelynek jelentése „takar”, „titkol”, „rejt”, és ugyanezt jelenti egy másik hasonló gyök, a gup, s az ebből képzett gupta, amely minden olyan dolgot jelöl, melynek titkos karaktere van, mindent, ami külsőleg nem megnyilvánuló. Ez egyenértékű a görög kruptos-szal, amelyből a „kripta” szó származik, és ami rokon értelmű a barlanggal. Ezek az ideák kapcsolódnak a centrumhoz, amennyiben azt a legbensőbb, következésképp a legrejtettebb pontnak tartjuk. Ugyanakkor a beavatási titokra is utalnak, önmagában és – amennyiben annak a helynek a természete jelképezi, ahol végrehajtják a beavatást – egy rejtett, „eltakart” területként, [2] amely elérhetetlen a profánok számára, akár úgy, hogy egy labirintusrendszerrel megakadályozzák a belépést, akár máshogy (gondoljunk a Távol-keleti beavatások „ajtó nélküli templomaira”), és amire mindig úgy tekintettek, mint a centrum egy formájára.

Másfelől megjegyzendő, hogy ez a rejtettség vagy titkosság, amely meghatározza a spirituális centrumokat vagy figuratív ábrázolásaikat, magában foglalja azt, hogy a tradicionális igazság többé nem elérhető a maga teljességében minden ember számára egyenlően, ami a jele az „elsötétedés” időszakának, legalábbis relatív értelemben. Ez lehetővé teszi a számunkra, hogy egy ilyesfajta szimbolizmust a ciklikus alászállás folyamatában elhelyezzünk; de ez az a pont, ahova még visszatérünk részletesebben, amikor a hegy és a barlang közti kapcsolatot vizsgáljuk, minthogy mindkettőt a centrum szimbólumainak tekintjük. Pillanatnyilag azt mutatjuk ki ebben az összefüggésben, hogy a szív ábrája egy lefelé mutató háromszög (a „szív háromszöge” egy másik tradicionális kifejezés); és ugyanez az ábra jelzi a barlangot, míg a hegyet vagy a vele megfelelésben álló piramist fordítottan, egy felfele mutató háromszögként ábrázolják. Ez azt mutatja a számunkra, hogy ez egy olyan kapcsolat, amely ellentétes, másfelől kiegészítő jellegű. A fordított háromszögekként ábrázolt szív és barlang reprezentációjának témájában hozzá kell tennünk, hogy ez egyike ama eseteknek, amelyekhez egyértelműen nincs köze semmiféle „fekete mágiának”, a teljesen elégtelen szimbolikus ismeretekkel rendelkezők túlságosan is gyakori állításai ellenére sem.

Térjünk vissza ahhoz, hogy mi van elrejtve a hindú tradíció szerint a „szív barlangjában”: ez a létező princípiuma, amely – az elrejtettség eme állapotában és a megnyilvánulás szempontjából – a legkisebbhez hasonlatos (a dahara szó, amely azt az üreget jelöli, ahol [princípium] lakozik, szintén a kicsinység fogalmával azonos), miközben valójában ez az, ami a legnagyobb, akár csak a pont, amely térbelileg infinitezimális [határtalanul kicsi], sőt nulla, miközben ez az a princípium, aminek révén az egész tér létrejön, vagy akár az egyes szám, ami a többihez képest a legkisebbnek mutatkozik, mégis principiálisan mindet tartalmazza, és létrehozza magából az egész véget nem érő sorozatot. Itt ismételten egy inverz kapcsolat kifejeződését látjuk, amennyiben a princípiumot két különböző szempont szerint vizsgáljuk; az extrém kicsinység szempontja a princípium rejtett és „láthatatlan” állapotára utal, amely a kérdéses létező számára még csak „virtualitás”, de amely az ő spirituális kibontakozásának kezdőpontja lesz; és valóban itt megy végbe a kibontakozás kezdete (initium), amely közvetlenül kapcsolódik a beavatáshoz a kifejezés etimológiai értelmében; és pontosan ebből a szempontból mondható a barlang a „második születés” helyének. Ebben az összefüggésben a következőhöz hasonló szövegeket találunk: „Tudd, hogy Agnī, aki az örökkévaló (principiális) világ alapja, és akin keresztül ez a világ elérhető, a szív titkos barlangjában lakozik”, [3] amely a mikrokozmikus rendben a „második születésre” utal; és amely a makrokozmikus rendre váltva, egy analógia alapján, egybevág az Avatára születésével. [*]

Említettük már, hogy az individuális megnyilvánulás szempontjából a jivātmā, principiális szempontból pedig a kondicionálatlan Ātmā vagy Paramātmā is a szívben lakik; a különbség az individuális és a principiális között nem több egy illúziónál; ez csak a megnyilvánulás tekintetében áll fenn, de az abszolút realitásból tekintve azonosak. Ők azok, akik „mindketten a szív titkos barlangjában rejteznek”, és akikről ugyanakkor azt is mondják, hogy a „legfelsőbb magasságban tartózkodnak”, így a barlang és a hegy két szimbóluma itt újraegyesül. [4] A szöveg hozzáteszi még, hogy „árnyéknak és fénynek mondják őket Brahma tudói”; ez különösen a Nara-nārāyana szimbolizmusára utal, amiről ugyanezt a szöveget idézve az Ātmā-Gītával [5] kapcsolatban beszéltünk már: Nara, az ember, a halandó, aki a jivātmā, Arjunával azonos; és Nārāyana, az isteni vagy halhatatlan, aki a Paramātmā, Kṛiṣṇával azonos. Szó szerinti jelentésük szerint Kṛiṣṇa egy sötét színárnyalatra utal, míg Arjuna a világosságra, illetve jelentenek még éjszakát és nappalt, amennyiben úgy tekintünk rájuk, mint megnyilvánulatlanra és megnyilvánultra. [6] Egy pontosan ugyanilyen szimbolizmus jelenik meg a Dioscuros-ok [**] két féltekével való kapcsolatának tekintetében, amelyek közül az egyik világos, a másik sötét, ahogyan azt jeleztük a „kettős spirál” jelentésével kapcsolatban. [7] Másfelől e „kettő”, a jivātmā és a Paramātmā, az a „két madár”, amelyek „ugyanazon a fán élnek” (miként Arjuna és Kṛiṣṇa is ugyanazon a szekéren ülnek), és akikről azt mondják, hogy „elválaszthatatlanul egyesültek”, mert, ahogyan fentebb mondtuk, valójában egyek, a köztük lévő különbség pedig nem több, mint illúzió. [8] Meg kell jegyezni, hogy a fa szimbolikája lényegileg axiális, ahogyan a hegyé is; és a barlang, amennyiben úgy tekintünk rá, mint ami a hegy alatt vagy a hegyben van, szintén rajta van a tengelyen, ahol minden esetben, szempontoktól függetlenül a centrumnak lennie kell, mivel a centrumban egyesül az individuális az univerzálissal.

Mielőtt elhagynánk a témát, megfontolandó egy nyelvi szempont, amelynek fontosságát nem szabad túlbecsülni, mindazonáltal érdekes. Az egyiptomi hor szó, amelyből a Hōros ered, úgy tűnik, „szívet” jelent. Hōros ezért a „világ szíve” lenne, amely egy olyan megjelölésre utal, ami a legtöbb tradícióban megtalálható, és amely tökéletes összhangban van [a Tradíció] szimbolizmusával mint egésszel, már amennyire ez meghatározható. Első pillantásra talán csábító lehet a hor szó és a cor, a szív latin nevének összekapcsolása, annál is inkább, mert különböző nyelvekben a szívre utaló hasonló szógyökök megtalálhatóak akár hehezetes, akár gutturális kezdőbetűvel; ezért egyfelől hrid vagy hridaya a szanszkritban, heart az angolban, Hertz a németben, és másfelől ker és kardion a görögben és cor maga (genitív cordis) a latinban. De a közös szógyöke ezeknek a szavaknak, az utolsót is beleértve, valójában HRD vagy KRD, ami aligha áll fenn a hor esetében, ezért itt nem a közös szógyökök esetéről van szó, hanem csak egyfajta fonetikus egyezésről, ami ennek ellenére feltűnő. Habár van itt valami, ami talán még figyelemreméltóbb, és mindenesetre közvetlenül kapcsolódik tárgyunkhoz: a héberben a het [ח] betűvel írt hor vagy hūr „barlangot” jelent; ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy van etimológiai kapcsolat a héber és az egyiptomi szavak között, habár az igazat megvallva lehet, hogy egy többé-kevésbé távoli közös eredetük van, mindazonáltal bárhogy is legyen, nem kevésbé megfontolandó érdekesség, tudván azt, hogy nincs olyan dolog, hogy véletlen. Ahogyan ez sem az: a héberben, ezúttal hēvel [ה] írt, hor vagy har „hegyet” jelent; mivel a hehezetes hangok közé tartozó het, a hēnek a megerősítése vagy megkeményítése, mintha összesűrűsödne, és mivel a het sokkal inkább kifejezi önmagát ideografikusan, határt vagy körülzárt helyet jelölve, látható, hogy a két szó közötti szoros kapcsolat a barlangra utal mint olyan helyre, amely be van zárva a hegybe, és csakugyan, szó szerint éppúgy, mint szimbolikusan; és ez ismét visszavisz minket a hegy és a barlang közti kapcsolathoz, amit ezúttal részletesebben meg kell vizsgálnunk.

JEGYZETEK

[1] Az ember sorsa a Védánta szerint. Budapest, 1998, Farkas Lőrinc Imre Kiadó. 3. fej. (ld. Chāndogya Upaniṣad III: 14,3. és VIII: 1,1.) [„Az én (igaz) Önmagam a szívem bensejében kisebb, mint egy rizsszem, kisebb, mint egy árpaszem, kisebb, mint egy mustármag, kisebb, mint egy kölesszem, kisebb, mint egy kölesszem belseje. Az én (igaz) Önmagam a szívem bensejében nagyobb, mint a Föld, nagyobb, mint a Köztitér, nagyobb, mint az Ég, nagyobb, mint ezek a világok (együtt).” „E Brahman-várban van egy hajlék, egy kicsiny lótuszvirág, s abban van egy kicsiny belső tér. Ami a belsejében van, azt kell felfedezni, azt kell megismerni.” A jelen cikk Upanisadokból vett idézeteihez az alábbi fordításokat vettük segítségül: Pál Dániel (ford. és szerk.): A klasszikus Upanisadok. Budapest, 2011, Filosz. Valamint Fórizs László (ford. és szerk.): A klasszikus Upanisadok II. Budapest, 2016, Filosz. – A fordító megjegyzése.]

[2] Vö. az être à couvert (titokban lenni, biztonságban lenni) szabadkőműves kifejezéssel.

[3] Kaṭha Upaniṣad I: 14.

[*] [Érdekes lehet ebből a szempontból megemlíteni, hogy bizonyos megközelítések szerint Krisztus barlangban született, és szintén a barlang az, ahova halála után elrejtik, és ahonnan teste eltűnik, vagyis ez az a pont, ahol belép a földi-emberi világba, és szintén ez az a pont, ahol elhagyja a megnyilvánult  állapotot. – A fordító megjegyzése.]

[4] Kaṭha Upaniṣad III. 1. Vö. Brahma Sūtrák I: 2,11–12.

[5] [Le Voile d’Isis, 1930. március. Magyarul: Tradíció. Debrecen, 2000, Kvintesszencia. 197–200. o.]

[6] Vö. A. K. Coomaraswamy: The darker side of the dawn. Valamint Angel and Titan, an essay on Vedic ontology.

[**] [A tojásból született, „kísértetiesen hasonló” ikertestvérekről, Castorról és Pollūxról (vagy Poludeucēs-ről), Zeus fiairól van szó, akik közül előbbi halandó, míg utóbbi halhatatlan. Róluk kapta a nevét az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillaga. – A fordító megjegyzése.]

[7] A nagy triád. Budapest, 2007, Arcticus. 5. fej. 35–40. o.

[8] Mundaka Upaniṣad III: 1,1; Śvētāśvatara Upaniṣad IV: 6.

Forrás: René Guénon: The Heart and the Cave. In Fundamental symbols: The Universal Language of Sacred Science. Cambridge, 1995, Quinta Essentia. 145–148. o.

Angolból fordította Gődény Jonatán

Read more »

René Guénon: Néhány szempont a hal szimbolikájához

A hal szimbolikája, [1] amely számos tradícióban, köztük a kereszténységben is megtalálható, rendkívül komplex, és nagyon sok aspektusa van, melyeket élesen meg kell különböztetni egymástól. Ami a szimbólum eredetét illeti, úgy tűnik, Északról származik, és talán egyenesen hyperboreai eredetű. [2] Tetten érhető Észak-Németországban és Skandináviában, [3] és az itt található szimbólum valószínűsíthetően közelebb áll az eredetihez, mint a Belső-Ázsiában lévő, ahova kétségtelenül az a nagy áramlat vitte, amely magából a Primordiális Tradícióból eredt, és amely életet adott India és Perzsia doktrínáinak. Hovatovább, általánosságban szólva, legfőképpen Észak azon népeinek szimbolizmusában van jelen, melyekben bizonyos tengeri élőlények megtalálhatóak, mint például a polip, amely különösen elterjedt a skandinávok és a kelták körében, valamint a korai Görögországban is megtalálható a mükénéi díszítések egyik fő motívumaként. [4]

Egy másik tény, amely alátámasztja ezeket a szempontokat, hogy Indiában a halként történő megnyilvánulást (Matsya-avatāra) Viṣṇu legelső manifesztációjának [5] tekintik, amely a jelen ciklus legelejét jelöli, és amely ezért közvetlen kapcsolatban áll a Primordiális Tradíció kezdetével. Ebben az összefüggésben nem szabad elfelejteni, hogy Viṣṇu az isteni princípiumot reprezentálja, különösen annak világ-megőrző aspektusát; ez a funkció nagyon közel áll a Megváltóéhoz, amely, még pontosabban, egy partikuláris esete a Megőrző tágabb funkciójának; és valóban, a Megváltó az, amelyként Viṣṇu néhány manifesztációja megjelenik, és ez egybeesik a világ történelmében bekövetkező krízisek momentumaival. [6] A Megváltó ideája explicit módon kapcsolódik a hal keresztény szimbolikájához, mivel a hal Krisztust jelképezi, melynek görög megfelelőjéről, az Ichthus-ről úgy tartják, hogy a Iesous Christos Theou Uios Sôter (Jézus Krisztus Isten Fia a Megváltó) szavak kezdőbetűiből áll össze. A Krisztussal való összefüggése miatt még nem tekinthetjük ezt az utolsó szót annyira magától értetődőnek, hiszen neki más ismertetőjegyei is vannak, melyek sokkal közvetlenebbül utalnak más attribútumaira, melyek nem fejezik ki a megváltói funkciót.

Az előző Mahā-Yuga végén Viṣṇu hal formájában megjelenik Satyavratának, [7] aki Vaivasvata [8] név alatt a jelen ciklus urává vagy törvényhozójává válik. Azt mondja neki, hogy a világot el fogja pusztítani az özönvíz, és azt parancsolja neki, hogy építsen egy bárkát, ami tartalmazza az eljövendő világ csíráit; azután, mindig ugyanabban a formában, ő maga vezeti a bárkát a kataklizma idején a vizeken keresztül; és még figyelemre méltóbb, hogy az isteni hal által vezetett bárka eme megjelenítésének megvan a megfelelője a keresztény szimbolikában is. [9] Mármost a bárkát, ahogyan a hajót is, [10] gyakran tartják a templom egy formájának; a hindú és a keresztény szimbolizmusban kifejtett idea ezért egy és ugyanaz.

Matsya-avatārának van egy másik aspektusa, amelyet kiváltképp érdemes megjegyeznünk: a kataklizmát követően a jelenlegi Mahā-Yuga legelején ő hozza el a Vedát az emberiségnek, amely, minthogy etimológiailag a szó a vid (tudás) gyökből ered, maga a szakrális tudás; ez pedig félreérthetetlen utalás a primordiális Kinyilatkoztatásra és a Tradíció nem emberi eredetére. Azt mondják, a Veda fennmarad örökké, minthogy önmagában áll, világokat megelőzően; ez önmagában elrejtve vagy beburkolva megmarad a ciklusokat elválasztó kozmikus kataklizma idején, hogy aztán újra megnyilvánuljon. A Veda örökkévalóságának tételezése közvetlen összefüggésben áll a hang többi érzékszervi képességhez viszonyított primordialitásának kozmikus felfogásával. A hang képessége az éterhez, ākāśához tartozik, amely az első az elemek között; [11] és ez a felfogás végső soron ugyanaz, mint amit más tradíciók kifejeznek, amikor az Ige általi teremtésről beszélnek: a primordiális hang az isteni megnyilatkozás, ami által, a Genezis első fejezete szerint, minden dolog létrejött. [12] Ezért mondják, hogy az első korszakok ṛiṣiei vagy bölcsei „hallották” a Védát: a kinyilatkoztatás, ami olyan, mint a Szent Szó műalkotása, szigorúan egy olyan hallgatósághoz szól, amely képes azt befogadni; és a kinyilatkoztatást jelölölő śruti fogalmának szó szerinti jelentése: „az, amit meghallottak”. [13]

A kataklizma során, amely a jelenlegi Mahā-Yugát elválasztja az előzőtől, a Veda el volt rejtve egy kagylóban (śankha), amely Viṣṇu fő attribútumainak egyike. A kagylóról úgy tartják, hogy tartalmazza az elpusztíthatatlan primordiális hangot (akṣara), az Oṃ szótagot, amely mindenekelőtt a neve a három világban megnyilvánuló Szent Szónak, miközben egy másik összefüggése szerint a Szó három betűje vagy mātrāja [AUM], a három Vedának az esszenciájáját jelöli. [14] Hovatovább, ez a három elem, ha visszavezetjük őket eredeti geometriai alakjukra, és grafikusan egy bizonyos módon elrendezzük őket, kifejezetten a kagyló alakját mutatják; és ennél is figyelemreméltóbb egyezés, hogy ilyen alakja van az emberi fülnek, a hallás szervének is, amelynek ahhoz, hogy fel tudja fogni a hangot, olyan természettel kell rendelkeznie, amely összhangban van a hang természetével. Mindez tisztán kötődik a kozmológia legmélyebb misztériumaihoz.

Ahogyan Viṣṇu Indiában, a szintén hal formájában megjelenő, sokak által kifejezetten Krisztus-alaknak [15] tartott káldeus Oannēs is a primordiális doktrínát tanítja az embereknek – feltűnő példája ez annak az egységnek, amely megmutatkozik a legkülönbözőbb tradíciók között, annak az egységnek, amely megmagyarázhatatlan marad, amennyiben nem ismerjük el azok kötődését egy közös eredethez. Oannēs vagy Dagon szimbolizmusa mindemellett úgy tűnik, hogy nemcsak általánosságban a hallal áll összefüggésben, hanem még inkább a delfinnel; a görögöknél a delfin Apollōn kultuszával [16] állt kapcsolatban, és Delphoi is innen kapta a nevét; és különösen lényeges, hogy ezt a kultuszt hivatalosan is hyperboreai eredetűként ismerték el. Oannēs és a delfin közötti kapcsolat (melyhez hasonló kapcsolatra ezzel szemben Viṣṇu megnyilvánulását illetően nincs tiszta utalás) mindezeken túl magától értetődővé teszi a közeli kapcsolatot a delfin-szimbólum és a „tenger hölgye” [17] (a görögök Aphroditē Anadyomene-je [tengervízből kiemelkedett]) között; ő az, aki különféle nevek alatt, úgy mint Iśtār, Atergatis és Derceto, Oannēs hitveseként vagy megfelelőjeként jelenik meg, amely ugyanannak a princípiumnak a komplementer aspektusát szimbolizálja – vagy a śakiját, ahogyan a hindú tradíció nevezné őt. A „lótusz hölgye” (Iśtār, hasonlóan a héber Eszterhez, „lótuszt” jelent, és néha „liliomot” is, mely két virág a szimbolizmusban gyakran felcserélhető), hasonlóan a Távol-keleti Kwan-yin-hez, egy arculatában, a tengerfenék istennője.

Hogy teljessé tegyük ezeket a megjegyzéseket, a babilóniai Ea-nak, a „mélységek urának” alakja, amely olyan lényként van ábrázolva, amely félig kecske, félig hal, [18] azonos a zodiákus Bak (Capricorn) jegyének alakjával, sőt talán annak prototípusa; fontos feleleveníteni ebből a szempontból, hogy a Bak jegy összefüggésben áll a téli napfordulóval. A makara, amely a hindú Zodiákusban a Bak megfelelője, nem különb a delfinnél; emiatt a delfin és a polip közt fennálló szimbolikus szembenállás gyökereinek meg kell lennie a Bak és a Rák (Cancer), a napforduló két jegyének szembenállásában (Indiában a Rák megfelelője egy angolul „crabnek” nevezett rákfajta) vagy a Mennyország kapujának és a Pokol kapujának, a Janua Coeli és a Janua Inferni szembenállásában; [19] és ez megmagyarázza, miért találjuk ugyanezt a két állatot együtt bizonyos esetekben, mint például Delphoi háromlábú oltára alatt, és a napszekeret húzó csődör lábai alatt, ahogy megjelöli azt a két kitüntetett pontot, amelyeket a Nap érint éves útja során. Fontos, hogy ne tévesszük össze a két kérdéses jegyet a Zodiákus egy másik jegyével, a Halakkal (Pisces), aminek a szimbolizmusa különböző, és aminek alapvetően kizárólagosan a hal szimbolikájához kellene tartoznia, különösen a „vitális princípium” és a „termékenység” vonatkozásában (mindenekelőtt spirituális értelemben, ahogyan az „utódokat” értik a Távol-Kelet tradicionális nyelveiben). Ezek más aspektusok, melyek szintén kapcsolódnak a Szent Szóhoz, mindazonáltal ezeket élesen el kell választani attól, ami megnyilvánítja őket, ahogyan láttuk a hal két attribútuma, a Kinyilatkoztató és a Megváltó esetében.

JEGYZETEK

[1] Symboles Fondamentaux de la Science Sacree, 22. fej. [A cikk angol forrása; A cikket tartalmazó mű forrása]

[2] Ld. René Guénon: The Wild Boar and the Bear in Studies. In Comparative Religion, Vol. I. No. I. 36–41. o. [Magyarul: A vadkan és a medve]

[3] Ld. Charbonneau-Lassay: Le Poisson. In Regnabit, 1926. december.

[4] A polip karjai a skandináviai ábrázolásokon általában egyenesek, míg a mükénéi díszítéseken feltekertek. Itt a szvasztika vagy más ebből eredő figurák is nagyon gyakran megtalálhatóak. A polip mint szimbólum a Zodiákus Rák jegyével áll kapcsolatban, amely egyezik a nyári napfordulóval és a „tengerfenékkel”; ezért annak „ártó értelmében”, amellyel olykor rendelkezhet, a nyári napforduló pontja a Pokol Kapuja, a Janua Inferni.

[5] Az „inkarnáció” szokásos nyugati terminológiáját nem használjuk itt, mivel eléggé pontatlan; a szó eredeti értelmében az avatāra az isteni princípium „alászállását” jelenti a megnyilvánult világba.

[6] Jegyezzük meg ebben az összefüggésben, hogy Viṣṇu utolsó manifesztációját, Kalki-avatārát, „aki egy nagy fehér lovon ül”, és akinek el kell jönnie a jelen ciklus végén, úgy jellemzik a Purānák, mint aki teljesen egyezik az Apokalipszisben találhatókkal, amelyek Krisztus „második eljövetelével” állnak összefüggésben.

[7] Ez a név szó szerint azt jelenti, hogy „az igazságnak elkötelezett”; és az „Igazság” eme ideája megtalálható a Satya-Yuga elnevezésben is, amely az első ama négy korszak közül, amelyekre a Mahā-Yuga feloszlik. Megjegyezhető még a hasonlóság a Satya és a Saturnus elnevezések között, mely utóbbit a nyugati antikvitásban pontosan az Aranykor urának tartottak; és a hindú tradícióban a Saturnus szféráját Satya-Lokának hívják.

[8] Aki Vivasvattól ered, aki a Nap sokféle formájában megjelenő tizenkét Āditya egyike, melyek megfelelésben vannak a Zodiákus tizenkét jegyével, és amikről azt mondják, hogy egyszerre kell megjelenniük a ciklus végén.

[9] Charbonneau-Lassay fent említett művében idézi: van egy „figurákkal teli főpapi miseruha, amelyet a 8. vagy 9. századi lombardi püspökök maradéka viselt, és amelyen látható egy hajó, amelyet egy hal vezet, amely maga Krisztus, ahogyan fenntartja az Egyházat”.

[10] Az ősi Rómában a hajó Janus egyik emblémája volt, ahogyan a két kulcs is, és mind a hajó, mind a kulcsok, a Pontifex Maximus címmel együtt a pápaság legfőbb jelképei közé tartoznak.

[11] Fordított módon, amikor egy ember haldoklik, az első elveszített vagy visszavont képessége normális esetben a föld elemmel analóg szaglás, majd a víz elemmel analóg ízlelés, majd a tűz elemmel analóg látás, majd a levegő elemmel analóg tapintás, és végül a hallás, amely, mint láttuk, az éternek felel meg. Ld. La théorie hindoue des cinq éléments in Etudes Traditionnelles, 1935. [Magyarul: Általános bevezetésa hindú doktrínák tanulmányozásához]

[12] Vö. Szent János Evangéliumának elejével.

[13] A śruti és a smṛiti közötti különbség és kapcsolat vonatkozásában ld. Man and his becoming according to the Vedanta, 1. fej.

[14] Ugyanennek az AUM ideogrammnak a korai kereszténységben való jelenléte kapcsán ld. Le Roi du Monde, 4. fej. [Magyarul: AVilágkirály]

[15] Ebben az összefüggésben érdekes lehet megjegyezni, hogy a halfej, amely formát Oannēs papjainek fejfedője öltött, egyúttal a keresztény püspöksüvegek formája is.

[16] Ez megmagyarázza, miért kötik össze a delfin szimbólumát a fény ideájával. Ld. L. Charbonneau-Lassay: Le Dauphin et le crustacé. In Regnabit, 1927. január, és in Le Bestiaire du Christ, 98, 5. fej. Érdemes még itt megjegyezni, hogy a delfint az antik időkben a hajótöröttek megmentőjeként tartották számon. Arion legendája nyújtja a legismertebb példáját ennek.

[17] A „tenger hölgyét” nem szabad összetéveszteni a sellővel, habár olykor hasonló megjelenésben ábrázolják.

[18] Ezenfelül Ea maga előtt tart – az egyiptom szkarabeuszhoz hasonlatosan – egy gömböt, amely a „Világtojást” reprezentálja. Ez a „tojás” (Brahmanda), amely a magában hordozza a menyilvánulni készülő világ csíráit, megfelel, ahogyan a kagyló is, a Rák jegynek, amely nemcsak ellentéte a Baknak, hanem kiegészítője is. A Rák pozitív aspektusait a szerző a L'Hiéroglyphe du Cancer című cikkben és egyéb helyeken taglalja. Mivel a jelen cikkben leginkább a jegy negatív aspektusáról van szó, talán nem árt megemlíteni, hogy csak mint „kijárat” jelent negatívat. De a Rák egy bejárat is az individuális emberi létállapotba mindenki számára, az avatārát leszámítva, aki egyedül képes a Bak jegyén keresztül belépni. (Az angol fordító megjegyzése.)

[19] A delfin ama funkciója, miszerint ő vezeti a szenteket az „Üdvözültek Szigetére”, egyértelműen a Janua Coelire utal.

Angolból fordította Gődény Jonatán (a fordítás helyenként pontosításokra szorulhat)

Read more »