László András: Sri Ramana Maharsi

Dr. László András e tanulmánya A nyílegyenes ösvény (Budapest, 1998, Stella Maris) című mű előszavaként jelent meg.

Bhagaván Srí Ramana Maharsi India és a világ (eddig) utolsó Szentekfeletti Szentje és Bölcsekfeletti Bölcse, aki India legmértékadóbb körei és személyiségei szerint Jívanmukta volt, vagyis olyan, aki földi-emberi életében elérte, megvalósította az abszolút, metafizikai Felszabadulást (Felébredést).

Azt, hogy ki a Felszabadult (Felébredett) és ki a fel-nem-szabadult (fel-nem-ébredett) – teljes bizonyossággal – nem lehet eldönteni. E tekintetben csak valószínűsíthetőségekről lehet beszélni. Egy Felszabadultról csak egy Felszabadult tudná tévedhetetlenül megállapítani felszabadultságát, de egy további másik Felszabadult kellene ahhoz, hogy ezen utóbbi felszabadultságának valóságát konstatálja, s ennek így kellene folytatódnia »ad infinitum«. Legfeljebb azt lehetne mondani: »ha én felszabadultam, önmagam számára minden felszabadultságot felismernék«.

Bhagaván Srí Ramana Maharsi összehasonlíthatatlanul sokkal nagyobb mérvű valószínűsíthetőséggel tekinthető Felszabadultnak–Felébredettnek, mint a XIX. és a XX. században bárki más, nyilvánvalóan azok közül, akikről egyáltalán tudunk. Ezt élete, személyiségfelettiséget reprezentáló személyisége és útmutató tanításának mélysége-magassága, e tanítások specificitása és egyetemessége sokszorosan és kétségbevonhatatlanul megerősíti.

A Maharsi életszentséget sugárzó élete, ennek az életnek minden ismert mozzanata, biztos útmutatásainak, legfelsőbbrendű tanításainak mélysége és magassága, személyekhez szóló különállósága és egyetemes érvénye még a szintén kimagasló Srí Ramakrsna tanítói életét és élet-opusát is messze meghaladja-felülmúlja.

Ramana Maharsi nem Világtanítóként lépett fel, nem ment az emberek közé tanítani, nem is hívott magához senkit, hogy tanítvány lehessen. Lassan, fokozatosan, bár a későbbi időkben már nagyobb ütemben gyűltek köréje egyre többen és többen, bár soha nem nagyon sokan. A köréje gyűlők között voltak olyanok is, akik a megvalósításfeletti megvalósítás vonatkozásában más utakon már magasra jutottak, s olyanok is, akik a spiritualitás vonalán a kezdőknél is kezdőbbek voltak.

A fiatal Ramana – úgy tudni – már a tizenhetedik életévében célhoz ért. Származásának árya-dvija és bráhmana háttér-volta tökéletesen megfelelő kiindulási alap volt, de – önmagában – egyáltalán nem magyaráz meg semmit. Minden bizonnyal, de legalábbis minden valószínűség szerint születetten virtuális Bódhisattva volt. Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy – tudomásunk szerint – minden szorosan vett útnak az előzetes végigjárása nélkül, az előkészítést, az előbeavatást, a beavatást, az előmegvalósítást, a megvalósításfeletti megvalósítás fokozatait, a betetőzést és a »transscendentalis« átlépést egyetlen »transactus supravoluntaris« által – egyetlen időtlen pillanat alatt – elérte.

Általános értelemben nem volt meghatározható útja, és nem is tanított szokványos értelemben definiálható utat. Útmutatása a lehetséges utak legbensőbb, leglényegibb lényegére irányult.

Bhagaván Srí Ramana Maharsi útját – ha yógá-nak tekintjük – teljes jogalappal nevezhetnők Ádi-Yógá-nak. (Ádi-Yógá-nak nevezték-nevezik a Padmasambhava-Buddha által kijelölt egyik utat is, de ez nem érinti a mi megnevezésünket.)

A Maharsi-féle Ádi-Yóga – ha az általunk javasolt megnevezést használjuk – alig tekinthető világkorszakhoz kötöttnek, sőt, még a lehetséges létformák valamelyikéhez is kevéssé kapcsolódik. Egyértelműen implikálja – az általános yóga-utak közül – mind a Bhakti-, mind a Karma-, mind a Jnana-Yógá-t, és bizonyos tekintetben a Raja-Tantra-Yógá-t is, anélkül, hogy ezek bármelyikével vagy ezek együttesével azonos lenne. Az implikáció alapja az, hogy mindezen yógá-k felső hátterével, bázisával függ – a legszorosabban – össze az, ami a Maharsi Ádi Yógá-jának tekinthető és nevezhető.

A Maharsi által javasolt út – amennyiben igazán útnak minősül – járható az elő-előkészítés, az előkészítés, az »autocorrectificatio«, az előbeavatás, a beavatás, a prayóga és a yógá-nak megfelelő, a yógá-hoz kapcsolódó metafizikai megvalósulás szintjén. Elvileg kivétel nélkül bárki járhatja és gyakorolhatja ezt az utat, és a kifejezett elbukási lehetőség sem túlságosan nagy ezen a vonalon. Szorosan és szigorúan értelmezve, persze, szó sem lehet arról, hogy ez könnyű út lenne. Némely tekintetben könnyebb, némely tekintetben nehezebb bármely más útnál – és e tekintetben a »nehezebb« hangsúlyozása legalább annyira fontos, mint a »könnyebb«-é.

Az egyértelműen bizonyosnak tekinthető, hogy bármilyen más valóságosan járható úttal összeköthető, és ennek – úgy véljük – igen nagy a jelentősége.

A Maharsi útján a »consideratio«, a »concentratio«, a »meditatio«, a »contemplatio« kiinduló alaptémája egy – nem megválaszolásra váró – »kérdés«, és ez a »Ki vagyok Én?« kérdése – bizonyos szinteken már szavak, fogalmak és »thematicum« nélkül és felett, sőt, feltevés nélkül és felett feltéve.

A »Tráditiónálitás Metaphysica« valamennyi – valóban autenticitással rendelkező – tanítása, kiváltképpen az, amely szorosabban összefügg a metafizikai magvalósítással – közvetve vagy közvetlenül –, olyan, hogy filozófiafeletti szinten megfelel annak a létszemléletnek, amelyet a filozófia szintjén »sólipsismus« néven ismerünk.

A »sólipsismus« vagy pontosabban »magicus sólipsismus«, vagy – méginkább pontosítva – »theourgomagicus sólipsismus« – szigorúan a filozófiafelettiség értelmében – szoros és közvetlen kapcsolatban, összefüggésben áll a Maharsi által tanított alapszemlélettel, akárcsak az Advaita-Védánta-Váda, a »tantrikus« Dvaitádvaita-Váda, vagy Meister Eckhart bázis-tanításaival.

Itt a »magicus« jelző (mint maga az esetleg felvethető »magia« – »mageiá«, »máya« – is) nem a siddhi-k megnyilvánítására vonatkozik, hanem – valóban a »theourgo-mageia« értelmében – a megvalósíthatóságra és a megvalósításra utal, egy hatalmi-uralmi lehetőség aktualizációjának megfelelően.

(A Maharsi – feltehetően – Mahásiddhá-k fokán és még magasabb fokon állt, de – bár csodálatos történések mentek végbe a közelében – elutasító volt a siddhi-k megnyilvánításának vonatkozásában. Semmi sem lett volna számára, ám még önmaga mágikus meggyógyítását sem tekintette szükségesnek és megvalósítandónak.)

Mind a »sólipsismus philosophicus«, mind a »sólipsismus hyperphilosophicus« egyértelműen azt tanítja, hogy – egyes-szám első-személyben fogalmazva – egyetlenegy alanya van és lehet a Tudati Létnek, s ez az alany Én-Önmagam vagyok – minden »áctiónálitás« az én »áctiónálitás«-om és minden tárgyiság, az egész tárgyi világ az én tárgyiságom, az én tárgyi világom. Van »Reálitás Obiectíva«, de tudattól, tudatunktól és – mindenek előtt – tudatomtól független tárgyi valóság nincs és nem is lehet. A »Realitás Obiectíva« a Tudat »Realitas Obiectivá«-ja – »Reálitás Obiectíva Illúsória«: realitás is, illúzió is – egyszerre. Legvégső fokon minden Én-Önmagam vagyok, s rajtam kívül – voltaképpen – nincs senki és semmi. Az »Auton«-ez felel meg a szanszkrit »Átmá«-nak – mint »Egon-Auton« (»Aham-Átmá«) nyilatkozik meg, s minden más (másvalaki, másvalami), vagyis »Heteron« – lényegileg – fel nem ismert »Auton«.

A Maharsi – s ez nyilvánvaló – nem volt filozófus, s tanítása végtelenül magasabb minden filozófiánál, de magasabb a filozófiafeletti filozófiánál is, azonban, ha tanítása nem is »philosophiá«, sőt nem is »hyperphilosophiá«, hanem – lényege szerint – »sophiá«, »hyperphilosophiá«-kénti értelmezése mégis lehetséges, ez viszont a »philosophiá« szintjén is megérinthető. Ennek értelmében joggal mondhatjuk, hogy Ramana Maharsi – mint »sophos«, mint a »sophiá« tökéletes ura és birtokosa – olyan tanítást közölt, amely vitán felüli egyértelműséggel »sólipsisticus«-nak tekinthető.

Itt szükségesnek tekintjük – rövid kitérőként megjegyezni, hogy az »antisólipsisticus« felfogás és állásfoglalás egyszersmind – akarva-akaratlanul – mindig »antitráditionális«, »antispírituális« és »antimetaphysicális« állásfoglalás, és csakis ilyenként értékelhető. Ez egyébként azoknak az esetleges állásfoglalására is vonatkoztatható, akik különben a »Tráditiónálitás Spirituális et Metaphysica« kimagasló értői és »representáns-interpretátor«-ai, akiket számos más vonatkozásban messzemenően tisztelünk, s akiknek a munkásságát mellőzhetetlennek, alapvetőnek és iránytadónak tekintjük.

Azt is szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy mi az adekvát »philosophiá«-t »propaedeuticá«-nak tekintjük, – nem többnek és nem is kevesebbnek; a »hyperphilosophiá«-nak pedig azt a szellemi »hidat« nevezzük, amely a »philosophiá«-t összeköti a »sophiá«-val. Sok legitim philosophia lehetséges, de a philosophiá-k legadekvátabb irányvonalát és betetőzését a »solipsismus« jelenti, pontosabban az, amit a sorok szerzője egyéb írásaiban a következőképpen nevezett meg: »metideálismus tránsscendentáli-immanentális et immanentáli-transcendentális theourgo-magico-sólipsisticus absolútus«.

Ez a »philosophia« betetőzése és ez a »hyperphilosophia« egyetlen lehetséges irányvonala, amely a »Sophiá« eléréséhez vezet.

Az előbbiekben megnevezett »irányzat« philosophiai-hyperphilosophiai tanulmányozása – meggyőződésünk szerint – kitűnő előtanulmánya Maharsi szemléletének mélyebb-magasabb megértéséhez.

A »philosophia« bizonyosan érvénytelen, ha meg akar maradni csak »philosophiá«-nak, anélkül, hogy önnön »hyperphilosophiá«-ba való átvezethetőségét művelője-művelői által biztosítaná. A »hyperphilosophia« elégtelen – s ilyen értelemben érvénytelen is –, ha nem a »tránsscensió sophiatica« előkészítője.

A Maharsi joggal »sólipsisticus«-nak tekinthető tanításának velejárója, hogy a »heterotheisticus« (»heteronotheisticus«) felfogással szemben az »autotheisticus« (»autonotheisticus«) állásfoglalást részesítette előnyben. Ennek értelmében – végső lényegem szerint – Én-Magam vagyok Isten, vagyis az Önvaló azonos Istennel, és Én-Önmagam vagyok az Önvaló. A külső Istennel szemben a benső Isten, Isten mássága helyett az Istennel–Istenséggel való azonosság van a Maharsi tanításában kimondva. (Eltekintve attól, hogy nem minősítette helyesnek, ha az őhozzá fordulók »kimondások«-hoz tartották magukat.)

Voltaképpen leginkább az »autometapantholotheisticus« Istenség-felfogásként lehetne meghatározni azt, amit a Maharsi ezen vonatkozásban tanított. A személytelen-személyfeletti Istenség-felfogás lényegesen közelebb áll e szemlélethez, mint a személyes, noha a Maharsi egy bizonyos – sajátos – értelemben mégis a »személyes« Isten-felfogás mellett foglalt állást, mégpedig abban az értelemben, hogy Isten vagy az Istenség az egyes-szám első-személyen keresztül közelíthető meg.

A Maharsi számára – magától értetődően – nem léteztek sem filozófiai, sem pedig egyéb problémák, s a »problématificátió«-t mások számára sem javasolta, mégpedig a leghatározottabban nem.

A Maharsi tanítása igen erős határozottsággal irányul az auto-identificatió-ra és az ezzel kapcsolatban felmerülő bázis-tévedésre, a testtel-testiséggel való önazonosításra. Tudnunk kell, hogy minden arra mutat: a Maharsi nem csupán a legszorosabb értelemben vett fizikai test »externalis« és »internalis« átélhetőségének vonatkozásában beszél testről, noha ebben az értelemben is, hanem minden »hordozó«-t ide sorol, a legkülönbözőbb szubtilis testeket is, de még a lelket is, sőt, a nem legmagasabb szellemet-szellemiséget úgyszintén.

Tudjuk, hogy minden spirituális-metafizikai tanítás megvalósítás vonatkozású lényegének köréhez tartozik az, hogy a Heteron-ok – így a hordozók – összességét-teljességét le kell választanom önmagamról, de mint Heteron-t; s végül a Heteron-t – ám már Auton-ként felismerve – vissza kell vennem önmagamra. Ez – más szavakkal kifejezve – Ramana Maharsi tanításában sincs másként.

Már megjegyeztük, hogy Bhagaván Srí Ramana Maharsi nem lépett fel Világtanítóként a világ felé. Ezzel együtt és ennek ellenére – normatív rangját tekintve – egyértelműen Világtanítónak kell tartanunk. Autenticitáson alapuló tekintélye semmiben sem marad el a történelmi Lao-tse, a történelmi Buddha, a történelmi Jina, a történelmi Zarathustra, Jimmu Tenno, Romulus és Jézus Krisztus mögött. Önmaga számára meghatározott és önmagára vállalt missziója – külső »volumen«-ét tekintve – nem volt akkora, mint az Avatárá-ké, a Buddhá-ké, a Jiná-ké, a Lao-tsé-ké, a Zarathustrá-ké és a Birodalmak alapító Isten-Királyaié, de benső és lényegi rangja megegyező volt ezek rangjával.

A Maharsi tanítása és útmutatása egyetlen spirituális-metafizikai tanításnak sem mond ellent, ahogy azok sem mondanak ellent annak, amit a Maharsi tanított.

A »realificatio metaphisica« vagy »suprarealificatio metaphisica« metodikáját illetően a Maharsi nem adott egy »manualé«-t a tanítványok és majdani követőik számára. Lehet, hogy voltak olyan benső tanítványok, akik számára szorosan vett metodikai útmutatást is adott, de erre nézve nem állnak rendelkezésre részletes, pontos és megbízható utalások. Ez az, ami a Maharsi-féle út teljes végigjárását, néhány egyéb más tényező és a törekvők kvalitáshiánya mellett jelentősen megnehezíti.

Valószínűnek tűnik, hogy – egészen kivételes esetektől-egyénektől eltekintve – a Maharsi-féle utat a leghelyesebb valamiféle más úttal kombinálni. Esetleg valamiféle noétikus út és valamiféle tantrikus út előzetes kombinációjával, vagy valamilyen más, ám ehhez hasonlóval.

Némi túlzással azt lehetne és kellene mondani, hogy az, aki ma megvalósítási utat akar követni, nem mellőzheti a Maharsi által kijelölt, de metodikailag nem pontosított utat, ám célszerű ha nem csak ezt a vonalat követi, hanem más – egymással is és ezzel is összeegyeztethető – utakat is kijelöl önmaga számára, mesterek vezetésével vagy haladottabbak útmutatásával összekötve.

Azt, ami a megvalósítással közvetlenül összefügg – csak analógiákkal lehet érzékeltetni. Maga az »út«, a »cél«, az »elérendő« és még sok más – mind csak hasonlat, adekvát hasonlat, de hasonlat. Olykor – valamilyen szempontból – ezeket fel lehet, néha fel is kell adni. Bizonyos tekintetben nincs is út, bizonyos tekintetben nincs cél sem, és nincs mit megvalósítani, vagy a cél máris jelen van, az út eleve végig járt út. Ezek mind érvényes kijelentések – ahogyan az ezektől eltérőek is azok. Mindazonáltal egy benső és feltárandó rendet követve hangzik el, rögzíttetik írásba az egyik vagy éppen a másik. Egy Acarya vagy egy Guru néha eltér mások szóhasználatától, sőt olykor még önnön megszokott szóhasználatától is. A tanítvány vagy leendő tanítvány soha ne ragaszkodjék mereven valamely szóhasználathoz, de tisztelettel viseltessék mindegyik iránt.

Bhagaván Srí Ramana Maharsi inadekvát tisztelete igen nehéz, de sajnos még ez sem lehetetlen. Minden »követés« elhibázottá válhat, még a Maharsi követése is. A Maharsi kizárólagos követése súlyosan hibás, és nem is felel meg a Maharsi szellemi intencióinak.

Remélhető, hogy Bhagaván Srí Ramana Maharsinak, ennek a hatalmas szellemnek a magyarul megjelent és megjelenő útmutató tanításai a spirituális-metafizikai világosság fokozódásának kiemelt fontosságú-jelentőségű mérföldkövei lesznek és maradnak mindenki számára.

BHAGAVÁN SRÍ RAMANA MAHARSI ÉLETÉNEK FONTOSABB ESEMÉNYEI

1879 A dél-indiai Madurai közelében, Tiruculiban, december 30-án, hajnali 1 órakor egy bráhmana család második gyermekeként megszületik Vénkataraman, a későbbi Ramana Maharsi.

1892 Édesapja halálát követően ő és idősebb bátyja Maduraiba, rokonai házába költözik, s előbb az ottani skót középiskolában, majd az amerikai missziós gimnáziumban folytatja tanulmányait.

1896 Július közepén egyfajta spontán – és minden fizikai indítéktól független – haláltapasztalaton megy keresztül, amely Önmaga maradéktalan megvalósítását eredményezi. E pillanattól fogva soha el nem halványuló Ön-tudattal rendelkezik.

1896 Augusztus 29-én édesanyja és rokonai tudta nélkül elhagyja Madurait, és zsebében három rúpiával elindul a Tiruvannamalai melletti Arunacala szent hegye felé.

1896 Szeptember 1-én megérkezik Tiruvannamalaiba, ruhájáról és maradék pénzéről lemond, és az ottani templom különböző pontjain szinte minden idejét samádhiba mélyedve tölti.

1898 Májusban rokonai rátalálnak, és madurai nagybátyja felkeresi, hogy hazavigye.

1898 Decemberben édesanyja is felkeresi, hogy hazavigye, de az ő kísérlete is kudarcba fullad.

1899 Februárban Arunacala hegyére költözik, és a hegy különféle barlangjaiban – többnyire a Virúpáksa-barlangban, nyáron pedig a Mangóliget-barlangban – lakik.

1900-1902 Egyik első tanítványa, Gambiram Sesayya kérdéseire adott írásbeli válaszaiból megszületik első műve, a Vicára Sangraham (Ön-kutatás), mely azonban csak évekkel később kerül kiadásra.

1902 Sivaprakásam Pillai kérdéseire válaszolva megszületik második műve, az ugyancsak később publikált Nán Jár? (Ki vagyok én?).

1905 A környéken kitört pestisjárvány következtében a város elnéptelenedik, Maharsi pedig leköltözik a hegy lábánál lévő Pacaiamman-szentélybe.

1907 Felkeresi Kávyakantha Ganapati Muni, aki ezt követően talán legkiválóbb tanítványává válik. Ő az, aki az addig csak »Bráhmana Svámi«-nak nevezett bölcsnek a »Bhagaván Srí Ramana Maharsi« nevet adja.

1908 Tamil prózára fordítja Sankarácárya Vivekacúdámani és Drgdrsyaviveka című műveit.

1911 Novemberben felkeresi legelső nyugati tanítványa, Frank H. Humphreys.

1912 Második haláltapasztalata.

1915 Himnuszok Arunácalához.

1916 Átköltözik az egyik tanítványa által létrehozott Skandasramba.

1917 Édesanyja odaköltözik hozzá a Skandasramba. Ganapati Muni megírja a Srí Ramana Gítát, Maharsi tanításának szanszkrit nyelvű verses összefoglalását.

1922 Édesanyja meghal. December közepén átteszi székhelyét a hegy lábánál lévő Ramanasramamba.

1927 Megírja az Upadesa Sáram (Az útmutatások lényege) bölcseleti költemény tamil, telugu, malajálam és szanszkrit változatait.

1928 Összeállítja az Ulladu Nárpadu (Sad-Vidyá, vagy másképpen Negyven vers a Valóságról) című költeményét, amely a későbbiek folyamán a legtöbbet kommentált művévé válik.

1933 Két rövidebb ágamát tamilra fordít.

1939 Az édesanyja sírja fölötti Mathrubhútesvara-templom alapkőletétele.

1940 Kiválasztja a Bhagavad Gítá negyvenkét legfontosabb versét, majd telugura és tamilra fordítja azokat.

1946 Szeptember elsején Maharsi Arunacalára érkezésének ötvenedik évfordulója alkalmából az asramban ünnepséget tartanak.

1947 Megírja az Ekátma Pancakam (Öt vers az Önvalóról) című költeményét.

1948 Tamilra fordítja Sankarácárya Átmabodháját.

1949 A Mathrubhútesvara-templom felszentelése.

1950 Április tizennegyedikén, este 8 óra 47 perckor Ramana Maharsi mahánirvánája (parinirvánája). Pontosan e pillanatban dél felől északi irányba tartva egy lassan mozgó, fényes üstökös jelenik meg az égbolton, majd Arunácala csúcsa mögött eltűnik.

Posted in: advaita,Arunacala,felébredés,hinduizmus,Ki vagyok én?,László András,magyar,metaphysika,spiritualitás,Sri Ramana Maharsi,szolipszizmus,tradíció,tradicionális létszemlélet