Jaoquín Albaicín beszélgetése Rama P. Coomaraswamyval

Rama P. Coomaraswamy (1929–2006) a tamil-angol származású nagy vallásfilozófus, Ananda K. Coomaraswamy fia, aki először szívsebész, majd pszichiáter és végül a tradicionális latin rítusban fölszentelt katolikus pap és ördögűző lett. Habár voltak köztük ellentétek, közös hitük révén baráti viszonyban állt Teréz anyával és együttműködött vele. Számos kiemelt tanulmányt és cikket írt weboldalára, egyik legfontosabb könyve pedig a The Destruction of the Christian Tradition, amiben többek között kifejti a modernizmus harcát, ennek az ideológiának a beszivárgását a római Egyházba és az új miserítus problémáját. Ő René Guénon L'Erreur Spirite [Spiritiszta tévelygés] című munkájának angol fordítója. Több cikke megjelent magyar fordításban is. Az alábbi rövid interjút halála előtt 3 évvel, 2003-ban adta (Letra y Espíritu 17. sz. Barcelona, május, 2003). [A néhol előforduló szögletes zárójelekben a fordító megjegyzései olvashatók.]

Itt és ott olvastam a Marco Pallis-szal történő indiai utazásáról, amikor még mindketten fiatalok voltak. Mi volt az utazás fő célja?

Marco Pallis számára ez a buddhista gyökereivel való újra kapcsolatba kerülés volt. Én a magam részéről apám nyugdíjazását és Indiába történő visszatérésének szándékát vártam, hogy végül ráléphessen a szannjászára [a lemondás ösvényére].

Leveleiben az apja megadta Önnek a jeleket, hogyan válhat a hindú tradíció teljes jogú tagjává. Milyen volt egy bráhmana család tagjának lenni, hogy végül a keresztény útra lépett a hindú helyett?

Haridvárban nőttem fel, India szent városainak egyikében és ifjúkoromban évekig ortodox hindúként éltem. Miután felöltöztettek a yajnopavítával, vagyis a szakrális kötéllel [a hagyományos kasztbeavatás kelléke], kijelenthetem, hogy hindú nézőpontból én egy dvidzsa, vagyis egy „kétszer született” vagyok. Azonban apám halála után visszatértem Amerikába, ahol anyám lényegében egyedül élt. Mivel lehetetlen volt, hogy hindúként éljek Amerikában abban az időben, és mivel mindenféle tradicionális hovatartozás nélkül éltem, felfogásom szerint az állatok szintjén léteztem, így beléptem a katolicizmusba, amely teljesen összhangban állt hindú szemléletemmel.

Beszélhetünk olyan szerzőkről, akik folytatják az Ön apjának munkáját a Philosophia Perennis [örökérvényű bölcsesség] hírnökeként – még ha nem is e kifejezéssel tálalva, de bizonyára általa visszahozva – a mai Indiában?

Számos szerző beszél a Philosophia Perennis-ről, például mint Seyyed Hossein Nasr, Frithjof Schuon, Martin Lings, A. K. Saran… A lista elég hosszú. Mivel kifejezetten Indiáról kérdezett, az ember azt mondhatja, hogy léteznek olyan személyek, akik a Sanáthana Dharma [a hindú tradíció megnevezése] részeseiként élnek, de nem feltétlenül írnak. Például Kanchi Guru jut eszembe.

Jeruzsálemmel ellentétben Benáresz békés hely maradt. A hindú hagyomány őriz-e elég erőfeszítést ahhoz, hogy sikeresen szembenézhessen az utolsó napok globális válságával?

Nem vagyok biztos abban, hogy India annyira mentes lenne azon fajta káosztól, mely a Közel-Keleten történik. Lehet, hogy Benáreszben ebben az időben nyugalom van, de az ország semmiképp sem mentes a konfliktusoktól.

Természetesen tudatában vagyok a modernizmus beszüremkedésének az utóbbi napok Indiájába. Csak az idők jeleinek nyilvánvaló „megtestesülésére” akartam utalni Jeruzsálem jelenlegi helyzete által. A jelenlegi indiai valóság – jobbnak látva a helyzetét, mint a Nyugatét – nem adja át nekem azt az apokaliptikus érzést, amit Jeruzsálem ad.

Egyetértek azzal, hogy a helyzet Jeruzsálemben apokaliptikusabb, mint máshol, de ugyanazok az erők játszanak szerepet világszerte, és Indiában ennek szörnyű jelei látszódnak. A New Delhi-i televíziózás során folyamatosan számolnak be gyermekek elrablásáról, feleségek meggyilkolásáról és az élet általános deszakralizációjáról. Nem beszélve a fundamentalista hindúk és muszlimok közötti összecsapásokról, melyek mindenfelé kitörnek. Ami Jeruzsálemet apokaliptikusabbá teszi, az a nukleáris bombákkal való háború kockázata és a nem-keresztény Nyugatra irányuló fundamentalista iszlám reakció.

Hogy emlékszik az apjára?

Apámra úgy emlékszem, mint egy jámbor emberre, akitől minden nap tanultam.

És hogy emlékszik René Guénonra?

René Guénon személyes szférájához nem tartoznak külön emlékeim. Látogatásom idején 18 éves voltam és valójában nem szóltam hozzá a tradicionális kérdésekhez, csak keveset, röviden értékeztem vele. Marco Pallis átbeszélte vele a napot. Emlékszem… rádió szólt az otthonában és én nagyon meglepődtem ezen.

Köszönöm a tisztázást, mivel egyes források úgy idézik Önt, mint aki közvetlenül részt vett Guénon buddhizmussal kapcsolatos nézőpontváltásában. Például Chacornac szerint Ön is hozzájárult a források gyűjtéséhez Marco Pallis mellett. Egyébként hogy hogy meglepett a rádió? Mi okból?

Guénon buddhizmus iránti hozzáállásának megváltoztatása apám és Marco Pallis erőfeszítéseinek eredménye volt. Nekem semmi közöm nem volt ehhez. Amiért meglepett a zene az az, hogy a rádió silány ízlésű modernista egyiptomi zenét játszott és ez összeegyeztethetetlennek tűnt azzal, aki és amilyen Guénon volt. A rádió harsogása olyan volt, mintha az indiai bazárokban lennénk.

Az apja meghalt mielőtt a Schuon/Guénon vita kitört volna. Vajon elég jól megismerte-e ahhoz, hogy tudja – véleménye szerint – mi lett volna az ő állásfoglalása?

Úgy gondolom, elkerülte volna az ilyen vitákban való részvételt.

Az apja ön által szerkesztett válogatott leveiben (Selected Letters) Ön azt írta Schuonról, hogy „Guénon és Coomaraswamy között és fölött állt”. Azonban keserűen korholta – egyes személyek szerint – az ő körének és tanításainak közelmúltban végbemenő bomlását és megrongálódását.

Megőrzöm a legnagyobb tiszteletem Schuon írásai felé, és úgy vélem, helytelen azt állítani, hogy „keserűen korholtam” volna bármit is. Vannak dolgok, amikkel nem értettem egyet. A kérdések bonyolultak és nincs sok értelme ezeken rágódni. Nagyon hálás vagyok Schuonnak számos dolgot illetően, az igazságokért, amelyeket tanultam és továbbra is tanulok tőle.

Nos, megkérdeztem, mert Ön volt – legalábbis névlegesen – az – enyhén szólva – elkeseredett irat szerzője. Én sem értek egyet azzal a szenzációhajhász móddal, ahogy a témát néhány ember kezelte. Mindazonáltal nem válaszolt a kérdésemre. Azt gondolja, hogy Schuon Guénon és az Ön apja „között és fölött” helyezkedik el?

Nem helyezem Schuont Guénon és az apám közé és fölé. Úgy vélem, Guénon, Schuon és az apám mindannyian a Philosophia Perennist fejtették ki – mindegyikük a maga módján. Egyikőjük sem mentes a kisebb hibáktól, de a hibák nem fontosak. Ahelyett, hogy a különbségeket hangsúlyoznám például Guénon és az apám között, észre kell venni a gondolatbéli hasonlóságokat. A különbségek kisebbek voltak. Nem versenyeztek egymással, hanem a téma különböző aspektusait vizsgálták. Ha úgy tetszik, más funkcióik voltak.

A munkája és barátsága Teréz anyával.

Mind Indiában, mind New Yorkban dolgoztam Teréz anyával. Valójában én kezeltem őt, amikor New Yorkban volt és egy időben gondoskodtam a nővéreiről is orvosként. Nagyon tisztelem őt.

A katolikusok, ortodoxok, anglikánok és protestánsok hogyhogy soha nem beszélnek a Szent Grálról, János papról, de még a három királyról sem?

Bár anglikán és protestáns forrásokról nem tudok beszélni, biztosíthatom Önt arról, hogy a katolikusok és az ortodoxok beszélnek ezekről a dolgokról és természetesen a három királyról is.

Igen, a Szent Grállal, János pappal és a három mágussal foglalkozik a Katolikus Enciklopédia [Catholic Enciclopedia], de ezek pusztán történeti írások. A spanyol katolikus papok soha nem említik a Szent Grált vagy János papot a prédikációikban, és amennyire én tudom, a hatóságok nem hoznak létre enciklikákat, sem nyilvános leveleket és nyilatkozatokat. A katolikus hivatalos álláspont a három mágusról: „Jószívű emberek voltak, akik előre megjövendölték testvéreiknek a pogányságból a kereszténységbe való átmenetét”. Ortodox vonatkozásban bizonyára nem találtam egyetlen cikket sem a tárgyról. Szeretnék mély, doktrínális cikkeket megismerni, nem pedig a tipikus karácsonyi történetet. Tudna idézni bármilyen konkrét forrást? Kérem, vegye figyelembe, hogy papokat kérdezek, nem híveket.

Azt hiszem, a szentek számos prédikációban beszélnek a három mágusról és az általuk hozott ajándékokról – az aranyról, a tömjénről és a mirháról. Nem tudok arról, hogy a szentek bármit is beszéltek volna János papról. A Szent Grált, sőt valójában az egész Arthur-ciklust tekintve, ez egy példája a kelta eszmék és gyakorlatok kereszténységbe való beolvadásának. Apám számos cikke (például a Sir Gawain and the Green Knight) foglalkozik az arthuri történetek szimbolikus sajátosságával. Természetesen mindannyian törekszünk arra, hogy felkutassuk a Szent Grált (azt mondják, hogy a kelyhet Jakab apostol hozta Angliába és eredetileg Glastonburyben tartották). Lancelot nem volt képes elérni a Grált életének tisztátalansága miatt, ám Parsifal képes volt áthaladni a veszélyes hídon. Én nem csodálkozom azon, hogy a papok ritkán beszélnek ezekről a dolgokról, mert nem nagyon ismerik saját katolikus teológiájukat és a „keresés” ideája is idegen tőlük.

Mely körülmények vezették el Önt Mon. Lefebvre mozgalmához [Szent X. Piusz Papi Testvérület]?

Mialatt öt éven keresztül tanítottam egyháztörténelmet egy Lefebvre-szemináriumon, soha nem váltam tagjává Lefebvre mozgalmának – vagyis pontosabban, amikor világossá vált, hogy Lefebvre kompromisszumra törekszik a modernista Rómával, megszüntettem velük kapcsolataimat.

Hogyan emlékszik rá személyesen?

Sok szempontból rendkívülinek tartottam, ám olyan embernek is, aki nem hajlandó komolyan megbeszélni dolgokat papjaival. Az engedelmességet minden körülmények között megkövetelte. Én úgy mondom ezt, mint azok a papok, akikkel kapcsolatban álltam, amikor a szemináriumon tanítottam, akik tárgyalni kívántak vele arról a követeléséről, hogy XIII. János miséjét és breviáriumát használják, egyszerűen nem volt hajlandó tárgyalni erről és megkövetelte, hogy engedelmeskedjenek neki. Ez arra késztette őket, hogy elhagyják a társaságot.

Hisz a jövőbeni egyház és a szabadkőművesség kibékülésének lehetőségében?

A tradicionális Egyházban nem. Ez többé-kevésbé már létezik a [II. vatikáni] zsinat-utáni egyházban.

Tudhatnánk az Ön elgondolásairól, hogy elutasítsuk vagy alábecsüljük ennek a lehetőségét? Nem tartja a szabadkőművességet önmagában egy tradicionális láncolatnak, függetlenül attól, hogy számos ágában eltévelyedések észlelhetők?

A szabadkőművesség tekintetében, úgy vélem, Guénon mindig is olyan mintát keresett a kereszténységben, amely párhuzamba állítható a saría és haqíqa iszlámbeli megkülönböztetésével. Ez nem létezik a kereszténységben, ahol az ezoterizmus inkább csak egy „mozgó skála”. Továbbá, Marco Pallis fátyolról szóló, a Sophia-ban megjelent cikkei nagyon világosan foglalkoznak ezzel a témával. Ami a szabadkőművességet illeti, én minden formáját hamisnak és az ellen-beavatás részének tartom.

Szeretném megismerni az Ön – és a tradicionális katolikus Egyház – nézetét azokról a rózsakeresztes beavatási áramlatokról, amelyek – Guénon szerint – a XVII. században elhagyták a nyugati világot, hogy menedéket keressenek „Keleten”, és mit gondol arról, hogy a keresztény hermetikusok bármilyen leszármazása fent áll-e napjainkban is? Nem egy Fulcanellire, hanem Louis Cattiauxra gondolok. Tudom, hogy problémát jelent az ezoterizmus és az exoterizmus különálló területekkénti létezése a kereszténységben. De akkor hogyan magyarázzuk ezeket a példákat?

Nem hiszem, hogy a rózsakeresztesség egy érvényes szervezet lenne tradicionális szempontból. Fontos, hogy egy katolikus soha nem lépjen ki a szilárd doktrína és az igaz hit keretein kívülre és az efféle szervezeteket Guénon és a tradicionális szerzők, valamint az Egyház is elítélte.

Én inkább a Fama Fraternitatis, Christian Rosenkreutz „alkímiai mennyegzőjének” irányzataira gondolok… Azaz a rózsakeresztességre. Nem a későbbi vagy modern rózsakeresztesekre.

Ami a Keletre vonuló beavatási csoportokat illeti, ez Guénon egyik elmélete volt. Mindezek a dolgok számomra egyéni vélekedéseknek tűnnek. Guénon azt is mondta, hogy a megváltás Nyugatról fog érkezni. A katolikus számára fontos, hogy katolikus legyen. Ez meglehetősen nehéz, mivel tanulást és erőfeszítéseket igényel, de a világon semmi sincs, ami megakadályozza, hogy bárki is katolikus lehessen a szó legteljesebb értelmében.

A tradicionális katolikus Egyház ugyanazon római nézetet képviseli, hogy a muszlimok, hindúk, buddhisták és mások „kötelessége”, hogy keresztényekké váljanak?

Ez összetett választ igényel, ami figyelembe veszi a legyőzhetetlen tudatlanság és az Egyházon kívüli üdvözülés kérdését, amely mindig lehetséges, de csak az Isteni Szótól vagy Logosztól származó kegyelmek révén.

Beszélhetünk-e a Római Katolikus Egyház által vezetett ellen-beavatási tevékenységről?

Úgy vélem, világos, hogy a zsinat utáni Egyház teljesíti azokat a kritériumokat, amelyeket Guénon ellen-beavatásnak nevez.

Keresztény papok által gyakorolt jóga. Hasznos eszköz vagy veszélyes deviáció?

Ezt a weboldalam egyik cikkében kifejtem. Úgy gondolom, hogy a jóga bevonását végző papok ostobák.

Egyes vallási tekintélyek (Seraphim Rose ortodox pap) és Philosophia Perennishez köthető szerzők (Charles Upton) azt az elméletet vallják, hogy az UFO-k démonok. Osztja ezt a nézetet?

Bár szeretem Seraphim Rose írásait, sajnálom, hogy nem értette meg igazán Guénont vagy az apámat. Én inkább Charles Upton nézetét osztom az UFO-kal kapcsolatban [Lásd: Cracks in the Great Wall: UFOs and Traditional Metaphysics, Sophia Perennis, 2005., illetve itt.]

Nyugati világ és muszlim világ. Elkerülhetetlen az összeütközés?

Ha a nyugati világ alatt a nem-keresztény nyugati világot érti, akkor a hiteles iszlám világnak kötelessége megütköznie azzal. A muszlimok, akik öngyilkos merényleteket hajtanak végre – olyan értelemben tekintve, mint a középkorban történő hasonló helyzeteket – nem egy hívő muszlim cselekedetei, mert a Korán tiltja az ártatlan emberek, különösen a nők és a gyermekek meggyilkolását, nem beszélve a muszlim hittársakéról. Bizonyos értelemben a két vallási struktúra közötti küzdelem a vallás vagy a demokrácia nevében történik. Nagyon jó értekezés található egy olyan könyvben, mely a Paths to the Heart, Sufism and the Christian East címet viseli és amelyet a World Wisdom Books kiadó publikált Bloomingtonban (Indiana).

Van-e valódi kapcsolat a spiritizmus és az ördögi megszállás között?

Természetesen. A new age spiritizmus és a diabolizmus kapcsolatának tekintetében ez egy összetett kérdés, amely megérdemelne egy tanulmányt. Ezt elég részletesen tárgyalom egy weboldalamon megtalálható cikkemben [lásd itt]. Röviden, azok akik spiritualitásukat a pszichéjük területére helyezik – saját érzelmeikre és vélekedéseikre, szemben a valódi intellektussal és megismeréssel – kiteszik magukat az összes alulról érkező hatásnak. Ez ellen csak egy ortodox (igaz hitű és szilárd doktrína) képes védelmet biztosítani.

A végső napok a tradicionális katolikus Egyház szerint.

Mivel az alsóbb erők befolyása egyre dominánsabbá válik, egyértelműen megközelítettük a „végső napokat” – amiként azt az összes hiteles vallási hagyomány is megjövendölte. A különböző összecsapások csak a hagyománytól való eltérés tünetei, ahol - minden oldalon - a „vágyakozásunk és kapzsiságunk” elsőbbséget élveznek az alapelvekkel szemben. Mindaz, ami folyamatban van, ezen gyökérokok tünetei és természetesen mi megtagadjuk, hogy felismerjük ezeket, mert ha ezt megtennénk, akkor kötelességünk lenne megváltoztatni az életünket és elkezdeni az alapelvek szerint élni – az isteni alapelvek szerint, melyekre Isten tanított bennünket. Természetesen a Vég hamarosan eljön, de nekünk minden nap úgy kell élnünk, mintha az lenne az utolsó, mert amikor meghalunk, az valamilyen módon a vég számunkra.

Amennyire tudom, „a pokol kapui nem vesznek rajta erőt” kifejezés az orosz ortodox, a szíriai, az etióp és az asszír (nesztoriánus) egyházakra is ráillik. Mondanom sem kell, hogy a tradicionális Katolikus Egyházra szintén! Miért gondoljuk vakon, hogy az utolsó napok egyháza feltétlenül katolikus lesz, hogy az utolsó napokban a központi szerepet a Római Egyház játssza? Mi a helyzet a Harmadik Rómával, amelyet az Ortodox Egyház testesít meg? Másképp fogalmazva, miért kellene azt feltételeznünk, hogy a Katolikus Egyház lenne mind a mai napig az ún. egyház?

Róma vonatkozásában a zsinat utáni egyház egy halott egyház. Ez nem jelenti azt, hogy az Egyház halott, mivel spontán létezik egy földalatti egyházként. Ez az új egyház – a zsinat utáni egyház, ahogy magukat nevezik, hamis tanokkal és hamis rítusokkal – , míg az igazi Egyház – egy földalatti egyház – az igaz tanítást és az érvényes rítusokat követi. A katolikus természetesen univerzális. Bárki vagy bármely csoport magának igényelheti a címet – számos protestáns csoport mondja a niceai hitvallást. De miként Athanasius mondta az áriánusokról, nekik csak templomaik vannak, míg nekünk hitünk. Ami a Róma által játszott központi szerepet illeti, egy jóslat szerint Róma az Antikrisztus székhelye lesz [lásd a La Salette-i, Egyház által is hitelesített jelenés jövendöléseit].

II. János Pál különböző keresztény egyházakhoz való közeledése. Mennyire pozitívak a hatások?

Nyilvánvaló, hogy a nem-katolikus Egyházakhoz való egyetlen érvényes közeledés, hogy arra hívjuk őket, hogy katolikussá legyenek. A jelenlegi klíma olyan, amelyben az összes tanítást figyelmen kívül hagyják, hogy mindnyájan „egyek” legyünk. Mindannyian az egységért vagyunk, de nem követelhetik meg tőlünk az igazság feláldozását.

Vajon a tradicionális Katolikus Egyház merít-e valamilyen módon a Rómára (mint az Antikrisztus jövőbeli trónjára) vonatkozó nézetéhez Szent Malakiás pápákra vonatkozó próféciáiból? [Ez a jövendölés egy pápalistából áll, mely szerint már nem lesz több pápa.]. Szent Malakiás axiális hivatkozás lehet erre a témára? Ha a De Gloria Olivae-t és az In Persecutione Extrema-t valódi próféciákként tekintjük, azok figyelemre és magyarázatra érdemesek vagy kétes forrásokból erednek?

A próféciákkal kapcsolatos probléma az, hogy azok mindig csodálatosak visszamenőleg, ám kockázatosak, mint olyan források, amelyekre támaszkodni lehet az események előtt. Hallottam a Malakiás próféciáiról szóló magyarázatokat különféle változatokban. A hagyományos Egyház és az új, zsinat utáni egyház közötti kérdések azonban nyilvánvalóak és nem feltétlenül függnek a próféciáktól. Természetesen érthető, hogy az egyház jelenlegi káoszára tekintettel az emberek látomásokra és próféciákra utalnak útmutatás gyanánt. Ha azonban a szilárd doktrínához ragaszkodnak, a valódi Egyház tanításaiban és történelmi tetteiben meg fogják találni mindazokat az útmutatásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valódi katolikusok maradjanak.

A pokol kapui nem fognak győzedelmeskedni, ahogy Ön a polémikus cikkében állítja?

A pokol kapui nem győzedelmeskedhetnek az igaz Egyházzal szemben, mert az Igazságon alapszik – vö. ezt ezen cikkel a weboldalamon [Gates of Hell Will Not Prevail]. Ahogy Emmerich Katalin mondta, ha az igaz hit csak egyetlen egy emberben található is meg, akkor benne testesül meg a Katolikus Egyház.

Fordította: S. V.

2018. július 1.

Read more »